tépelődések kategória bejegyzései

Bonifác

16 évesek voltunk… azért kapta ezt a hülye nevet, mert amúgy András, de akkoriban tök ciki lett volna Bandizni, helyette Boni lett, Bonifác. Már gimis voltam, Törökbálintra költöztünk, sokat csavarogtunk a faluban a mostohahúgaimmal. Visszajártunk az általános sulijukba, néztük a fiúkat, naná, mi mást! 🙂 Neki volt a legizmosabb vádlija… imádtam nézni, miközben kosaraztak… sokat császkáltunk együtt… a Csocsó, a Garusz, Boni meg én… isssstenem, milyen jó volt! 🙂 Ja, meg lementünk a tóra fürdeni (tilos volt), csak ők fürödtek, én ültem a parton, elfordultam, mikor kellett… 🙂 még gondoltam is, hogy elviszem a ruháikat, de azért ezt csak nem léptem meg… 🙂 Egyszer kaptam egy pólót tőlük, hogy én is fürödhessek velük… az is több volt, mint a semmi… Az a zsivány tekintete, ahogy rám nézett! Mindig mosolygott… olyan kis macis-alkat volt, nem duci, de legalább nem piszkafa, olyan jóóóól oda lehetett bújni hozzá… az első szerelmem volt, A gyerekkori szerelmem! olyan finomakat csókolóztunk, most újra érzem! Csak sétáltunk a Margit-szigeten, meg a Várban, fogtuk egymás kezét és csókolóztunk… mikor elmentünk valami buliba (sokszor mentünk), és a hülyék iszogattak, és mikor nekünk már menni kellett haza, valakivel kocsival mentünk, már nem emlékszem, de a hülyék szaladtak a kocsi után, és elfeküdtek a földön, úgy üvöltötte, hogy Timiiiii, szeretlek!!!!! Nem lehetett nem szeretni, na! 🙂

Tízszer jártunk, két év alatt. Banális, nem?! Olyan hülye volt. Szerettem is meg nem is… mindig visszakönyörögte magát, de újra megcsalt… kis hülye tini-szerelem… amikor már azt hittem, én már nagylány vagyok, akkor fent, a Lovason, mindenki várta, hogy mit fogok reagálni, jön az új nőjével… nálam hagyta a kulcscsomóját… próbáltam nagylányosan viselkedni… később elmondta, hogy félt, nem tudta, mit fogok tenni… a csaj is félt (tőlem!!??) kihúztam magam, szépen lassan odasétáltam, szó nélkül, de határozottan magamhoz húztam a fejét, megcsókoltam, közben elővettem a kulcscsomót a zsebemből, és mikor végeztem, elejtettem, majd sarkon fordulva kisétáltam a diszkóból. A végén már futottam, pedig igyekeztem nagylányosan vonulni… megfagyott a levegő, az egész Lovas engem nézett! 🙂 Imádtam!!! 🙂

Sokat jártam hozzájuk. Bírtam az apját is, a mostohaanyját is. 3 kisebb tesója volt, egyszer megkértek, segítsek be neki vigyázni a gyerekekre, mert a szülők valahova elutaztak. Sokat beszélgettünk, jó fejek voltak. Később volt, hogy a Timivel is bementünk, mikor későn és kissé piásan jöttünk haza a Szabadóból, még megálltunk ott egy kicsit, csacsogni, józanodni, mielőtt hazaérünk… Épp kezdték építeni a nagy házat az udvaron. Sokat tervezgettünk. Egyszer, Pesten sétálva valami Aida-előadás volt, a Dunán egy hatalmas Szfinx úszott. Jól nézett ki az esti kivilágításban, ott andalogtunk, és megbeszéltük, hogy majd Egyiptomba megyünk nászútra, megnézzük eredetiben is. Az apja azt mondta, reméli, nem engem vesz el a fia, sokba lenne neki az az esküvő! 😀

Hozzá kötődik a nagy részegségem is. Mikor az Excaliburban voltunk a mostohatesóimmal, épp egy szakítás után, ezek a hülyék megkóstoltattak velem valami összekevercselt löttyöt is, hát, nagyon szétcsúsztam! De végig azt mondogattam nekik, hogy én csak a kazincyhetvenkettőbe akarok menni!

Meg a 17. szülinapi bulim! Az első és utolsó szülinapi bulim… le akartak itatni, mert hogy már ideje lenne… hát… izé… de hát nem jött az össze… amúgy elég ideg voltam amúgy is amiatt a buli miatt, amit már le is akartam mondani, de már nem hagyták, akkor sem, ha április elején egy kerti party nem a legjobb ötlet… 🙂 meg összeereszteni a bálintiakat az érdiekkel (és battaiakkal, bár ez akkor senkit sem érdekelt 🙂 , különben is, a bálintiak ugrottak mindenkire, aki nem bálinti volt)…

1976. április 15-én született, 13 nappal volt fiatalabb nálam. Az elmúlt huszonx évben jó, ha kétszer futottunk össze véletlenül. Nemrég összeakadtunk a fb-n, örültem is neki. Gyönyörű kislánya van. Tudom, hogy sajnos gondok voltak vele, tudom, hogy a drog is közrejátszott. Pont 2 hete posztolt egy képet, kórházba ment, napok óta magas láza volt. Még hülyéskedtem is vele, kapja össze magát, egy kis láz még nem a világ vége! Neki az volt. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy elment!! Csúnya, undok vénembernek kellene lennie, aki remegő hangon, de lángoló szemekkel mesél az egykori hódításairól, miközben az unokái mosolyogva hallgatják, és mondogatják neki, jól van, nagyfater, azt sem tudod, mit beszélsz! Basszus, még csak 40 éves!!!! :*(

Reklámok

2 hozzászólás

Kategória: barátok, egyéb, tépelődések

Mit mond neked a kép?

álszent Ez a kép nem ma készült, jó ideje kering már a világhálón, én is találkoztam már vele, de ma újra szembejött velem – és ma már sokkal többet mond nekem. Egy ismerősöm a fb-on síró smiley-val reagált a képre, amit egy számomra idegen ember osztott meg – valójában nem csak egy kép, hanem egy cikk, viszont maga a kép az, ami egyből megfogja az embert és nem ereszti. Szinte kivétel nélkül szánalmat és szomorúságot vált ki az emberekből, még a kevésbé érzékenyek szíve is összefacsarodik egy ilyen kép láttán, szinte biztos vagyok benne, és, valljuk be, pont ez is a kép célja: megmutat egy állapotot, de ránk bízza, hogy a fotó mögé lássunk, mert a lényeg már nem érdekli.

Igen, a megosztó számomra idegen ember, ugyanígy a hozzászólók is, akik folyamatosan szajkózták, hogy ez szívszorító, megmagyarázhatatlan és  elképzelhetetlen – és nem bírtam megállni, hogy ne szóljak hozzá. Egészen pontosan ezt:

“Egy 2008-as FAO adat szerint abból a 2120 millió tonna gabonából, amit abban az évben a bolygó népessége megtermelt, 745 millió tonna jutott arra a sorsra, hogy haszonállatok takarmánya legyen. Mellesleg durván 100 millió tonnát – világ- szinten tehát kevesebb mint heted annyit – használtak fel  bioüzemanyag gyártására, ami csak azért érdekes, mert ezeket az alternatív üzemanyagiparokat is szokás összefüggésbe hozni olykor az éhezéssel. A gabonák közül kiemelve a legmagasabb fehérje tartalmút, a szóját, azt látjuk, hogy ugyanebben az évben 85%-a az éves szójatermésnek az állati takarmányokban landolt. Tegyük hozzá ehhez az adathoz azt a tényt, hogy durván és átlagosan 6x annyi tápanyagot kapunk, ha megesszük magát a növényt, mint ha megetetjük állatokkal, majd az állat húsát esszük meg. Hát, nem őrület?”

Tény 1: 2010 és 2012 között Szomáliában 260 ezer ember halt éhen. Fele gyerek volt.

Tény 2: Szomália egyik fő exportcikke a marhahús.

Tény 3: 16 kiló gabona szükséges 1 kiló marhahús hoz.

Következtetés: A megtermelt gabonát az állatokkal etetik meg, akiket azután exportálnak gazdagabb országokba. A profitot a hatalmon lévő szűk rég teszi zsebre. Az újságokban pedig az olvasható, hogy hatalmas éhínség pusztított Szomáliában az ez évi hatalmas szárazságnak köszönhetően.”

“UN FAO jelentés szerint:

– ha 1 hektáron főleg burgonyát termelünk, azzal 22 embert lehet jól lakatni

– ha 1 hektáron főleg rizst termelünk, akkor 19 embert lehet jól lakatni

– ha 1 hektáron főleg marhákat tartunk, akkor 1 vagy 2 embert lehet jól lakatni” Az idézetek Bonifert Anna: Miért vegán? című könyvéből vannak: http://miertvegankonyv.blogspot.hu/p/1-fejezet.html

Pontosan ennyi volt a hozzászólásom, se több, se kevesebb. Semmi támadás, agresszió, bántás, tolakodás, ennek ellenére se szó, se beszéd, a posztoló kitörölte! Törölte, mert az emberek nem akarnak szembenézni a valósággal. Törölte, mert valójában az lenne az igazán fájdalmas, ha felismernénk, hogy valóban meg tudnánk változtatni a világot, de ahhoz előbb saját magunkat kell megváltoztatnunk.

Tehát marad az álszentség, a képmutatás. Szomorú, és szívszorító, és elképzelhetetlen ekkora mértékű szenvedés a világon, brühübrühü. Fantasztikus ez a fotó, és szegény fotósnak milyen nehéz lehetett feldolgoznia, amivel találkozott, de hát ő csak dokumentál, nincs egyéb dolga a helyzettel, brühübrühü. És különben is, ez olyan messze van, nem velünk történik meg, nem ránk tartozik – és azzal töröljük a nem kívánatos hozzászólást, mintha mi sem történt volna,  kikapcsoljuk a monitort, leülünk a konyhaasztalhoz, és gyorsan belapátolunk 2 tányér csirkepörköltet, mert hát mégsem a mi dolgunk, hogy naponta ezer és ezer ember hal éhen…

Pedig mi mind tehetünk ellene!

Hozzászólás

Kategória: érdekességek, tépelődések

dudor

Úgy tűnik, hogy növesztettem egy dudort a pocimba. Nem tudom, mióta, de úgy gondolom, hogy ott lehet már egy ideje, lévén évek óta küzdök a vashiányos vérszegénységgel, hol erősebb, hol gyengébb hajhullással, állandó belázasodással, sűrű migrénes rohamokkal, de valahogy nem tudtam/tudtuk (az orvossal), miért van ez. Pedig drága szervezetem kétségbeesetten jelzi már egy ideje, hogy valami van! Szerintem az életmódváltásom, a kúrám, a fogyásom mind-mind hozzásegítettek ahhoz, hogy egyre jobban és jobban legyek, illetve így már a dudorom is észrevehetővé, érezhetővé vált.

Valójában nem tudom, mi ez, a háziorvosom küldött már nőgyógyászhoz, ultrahangra, sebészhez, gasztroenterológushoz, de senki nem akarja felvállalni, további vizsgálatok szükségesek. Mindenestre nagyon úgy néz ki, hogy a vastagbélhez kötődik, bár aztán lehet, hogy mégis apunak lesz igaza, és lenyeltem egy teniszlabdát! 🙂 Azt viszont elég határozottan állították, hogy jó indulatú. Biztosan az, hisz mit is akarna itt? Maximum felrázni, felnyitni a szemem…

Amikor először ezt meghallottam, összeszorult a szívem, nem tagadom. Még sírtam is picit. De mondhatom, elég könnyen átléptem a tagadás fázisán, és most már úgy érzem, jó, hogy legalább tudom, miről van szó (oké, még nem teljesen, de most már ki fog derülni!), mert most már tudom, mivel kell szembenéznem, talán azt is, mi az, amin gőzerővel dolgoznom kell.

Drága dudorom! Köszönöm, hogy végre találkoztunk, és hogy figyelmeztetsz arra, gyökerestől és visszavonhatatlanul változtatnom kell! Itt és most megígérem, hogy minden megteszek azért, hogy szépen és véglegesen eltüntesselek!

Hozzászólás

Kategória: egyéb, tépelődések

39

A mai napom kurtán-furcsán alakult. Nem is amiatt, hogy egyedül töltöm a szülinapom, mert sok kedves és szép köszöntést kaptam, ráadásul a böjt miatt semmi ünnepi kilengés nem engedélyezett. 🙂 Csak hát belefutottam a melóhelyemen egy méltatlan perpatvarba, és ez erősen rányomta a bélyegét a kedvemre… azt mondják, kivétel nélkül olyan emberekkel találkozol, akik tanítanak téged, megmutatják neked azokat a tulajdonságokat – legyenek azok akár hibák – amik benned vannak, csak elnyomod őket. Én hiszek is benne, hogy ez igaz, kifelé tükröt mutatunk és azt kapjuk vissza, amit adunk, és ezt folyton látom is bizonyítódni, de azért most jócskán elszontyolodtam: valóban én is bunkó, nagyszájú, kötözködő, mindenkin átgázoló, nagyképű, másokkal való együttműködésre képtelen, mocskos szemétláda volnék?! Ha igen, akkor jócskán van még mit dolgoznom magamon! :-S

De az jót tett, hogy kikocsikáztam magam (anyuért le kellett mennem a mamához és hazavinnem), miközben Meli cd-je üvöltött a kocsiban; meg az is, hogy találkoztam a lánnyal, aki megadta a kezdőlökést a böjtömhöz, és ezt el is mondhattam neki, megköszöntem, hogy jókor volt(unk) jó helyen! Így aztán mégiscsak mosolyogva alszom el! 🙂

Hozzászólás

Kategória: tépelődések

érdekes…

Épp olvasok, és a könyvem így kezdődik:

“A Gallup Intézet 2005 és 2009 között 155 országra kiterjedő közvélemény-kutatást végzett. A felmérés célja annak megállapítása volt, hogy az emberek mennyire elégedettek életükkel. A válaszadókat három csoportba sorolták: elégedett és optimistán tekint a jövőbe (prosperál), küzdelmesen bár, de boldogul (küzd), illetve tehernek éli meg életét és nem gondolja, hogy a jövő pozitív változást fog hozni (szenved). Az országokat a prosperálok százaléka szerint rangsorolták. Dánia végzett az élen, 82% prosperáló, 17% küzdő és 1% szenvedő lakossal. Az első 25 helyre zömében fejlett nyugati országok kerültek, a három kategóriában 50-60%, 40-50%, illetve 2-4% között mozgó értékekkel. Magyarország a lista 103. helyén található. A magyarok 13%-a érzi prosperálónak életét, 53%-uk küzd, 34%-uk pedig elviselhetetlennek és remény nélkülinek látja a világot, vagyis szenved. Ez utóbbi csoport aránya csak 4 ország esetében magasabb, mint nálunk (Burundi, Haiti, Grúzia és Bulgária). A „boldogságlistán’ Magyarország mögött zömében afrikai és ázsiai országok állnak, a nyomorszintet csak kevéssel meghaladó életszínvonallal.

A fenti eredményt több más kutatás is megerősítette. Ilyen például a NEF (New Economics Foundation) független brit közgazdasági elemző cég 22 európai országra kiterjedő felmérése, amelyben szintén az emberek boldogságszintjét vizsgálták. Ebben Magyarország a huszadik. Mögöttünk csak Bulgária és Ukrajna. Az elkeserítő számokat mindennapi tapasztalataink is alátámasztják. Savanyú arcok az utcán, a munkahelyen, a családi asztalnál; rosszkedv és pesszimizmus mindenütt. A kifogást mindennap halljuk: ilyen az ország helyzete, mire fel legyünk boldogok? Az ország helyzete azonban nem ilyen. Az ENSZ minden évben közreadja a világ országainak fejlettség szerinti rangsorát. A HDI (Humán Fejlettségi Mutató) szerinti sorrend figyelembe veszi az országok egészségügyi és oktatási színvonalát, a bruttó nemzeti termék nagyságát, az életszínvonalat és sok más, objektív, mérhető tényezőt. A 169 országot elemző 2010. évi jelentés szerint Magyarország a világ 36. legfejlettebb állama. A vagyoni egyenlőtlenségek kiszűrésével készült listán még jobb a helyzet: a 25. helyen állunk. A tények tehát azt mutatják, hogy Magyarország nagyon is élhető hely. Ha ez így van, akkor

  • Miért érzi minden harmadik magyar kilátástalannak az életét ?
  • Miként lehetséges, hogy a külvilág jónak látja helyzetünket, mi

magunk pedig nem?

  • Mi lehet az igazi oka a magyarok pesszimizmusának?”

Forrás: Kerner Tibor: Sziklaszilárd önbecsülés

Már jól kezdődik, ajánlom mindenkinek! 🙂

3 hozzászólás

Kategória: érdekességek, bölcsességek, tépelődések

tüntetések margójára

Több ismerősömtől is kaptam meghívást az internetadó elleni tüntetésre (már csak azért sem mennék, mert mégis hogyan állhatnék oda valakik (ti. a szervezők) mellé, akiket még csak nem is ismerek, nem tudhatom, vajon valóban hitelesek-e vagy csak előszeretettel habzik a szájuk). Döbbenten figyelem az eseményeket, főként azért, ami még jöhet. Valaki felhozta, hogy mit ér ez az egész tüntetősdi, ma már eltunyultak, elgyávultak az emberek, nem érnek ezek el semmit, ez az ország úgy szar, ahogy van (!), bezzeg az ‘56-os fiatalok! Mi is történt ‘56-ban?? Mit értek el az ‘56-os fiatalok??? Meg tudtak változtatni valamit? Mármint “jó” irányba… (már persze, kinek mi a “jó” irány…) komolyan, elértek valami kézzelfoghatót, azon kívül, hogy gyerekeket temettünk… Félreértés ne essék, nagyra tartom azokat, akik kiálltak, megpróbálták, akárcsak azelőtt, régebben is, de lássuk be, a kezdeti lelkesedés hamar lelohadt, a túlerő elsöprő volt – volt egyáltalán értelme? Volt egyáltalán valaha értelme a harcnak, háborúnak? Biztos, hogy háborúval nyerhetünk? Nem láttuk még eleget, hogy hova vezet ez? Komolyan újabb ‘56-t akarunk? Vagyunk olyan eltökéltek, hogy kiállunk a fegyver elé? Csak belenézünk a másik szemébe, és azt mondjuk, ennyi elég, ne tovább, miközben az vérben forgó szemekkel, fröcsögő pofával, kidagadt erekkel szegezi ránk a halált? Nem hiszem.

Kard által vész mind, ki kardot ragad. Háborúval nem lehet békét teremteni. Háborúval nem lehet megnyugvást nyerni.

A Világ olyan, amilyennek teremted – a harc harcot szül, az agresszió agressziót, a gyűlölködés újabb gyűlölködést, és – bármily meglepő – a béke békét hoz, az öröm örömöt, ha szeretetet adunk, csak akkor kapunk szeretetet. Miért nem ez utóbbira koncentrálunk?!

És egyébként internetadó. Ez a legnagyobb bajunk? (Ha már itt tartunk: volt már több húzásuk, ami miatt ki lehetett volna menni, sokkal komolyabbak ennél… és különben is, kíváncsi lennék, a nagy, beindult tömegből hány ember van abban a 39%-ban, aki ki nem mozdult volna a kényelmes karosszékéből, amikor áprilisban lehetőség volt változtatni!) Ha csak egy kicsit is hátralépünk, lecsendesülünk, már észre is vesszük, miről is van szó valójában. Itt állunk középen – már megint. Egyrészről benne vagyunk az EU-ban (de minek?), a NATO tagja vagyunk (na, még ez is!), vannak felénk elvárások, de mégis újra visszakacsintgatunk az oroszok felé (hiába, az ő rendszerüket ismerjük, abban éltünk, nem tudunk elszakadni!). Kellene a pénzük, de minek is? Nem kell Paks II., valójában már nem kell Paks I. sem… a gáz az kell, bár igazából arra sem lenne akkora szükség, ha már időben elkezdtük volna az embereket gazdaságosabb, önellátóbb élet felé terelni. Persze, az nem lenne kifizetődő, hisz minél függetlenebbek, minél önállóbbak az emberek, minél inkább felfogják, hogy csakis ők tehetnek magukért, soha senki nem fogja megoldani az életüket helyettük,  annál kevésbé lehet őket mozgatni. Mint például egy erős tüntetésre kivezényléssel, amiről még el is hiszik, hogy önként és dalolva és szabad akaratukból mennek, így aztán már az sem tűnik fel, hogy egyszer csak elszabadulnak az indulatok, felülkerekedik a csőcselék, vérbe és gyászba fordul a Világ. Ukrajna nincs is olyan messze ám! Köszönöm, de nekem ez nem kell!

Másrészről viszont nagyokat kacagunk az amerikai kitiltáson, ejnye, köcsög adóhivatalos vezetőket kitiltanak a Paradicsomból, mert rossz fát tettek a tűzre (meg is érdemlik, tuti szétlopták az országot, sokkal több pénzük van, mint nekünk, ez csakis a megvesztegetésekből lehet!). Vajon miért most? Mármint, miért most jelzett a Nagy Testvér? Miért nem április előtt? Ez nem mai dolog… csak szorítani kellett e piciny, jelentéktelen (?) ország pórázán… de miért is? Miért is tartják rajtunk azt a pórázt?! (nem érdekes, azért majmoljuk őket!)  Sebaj, dobjunk be valami koncot (ld. internetadó), azon majd jól elmarakodnak, míg elcsendesülnek a dolgok… Nem értem… de azt látom, hogy középen vagyunk, és az ezerévesnél is hosszabb történelmünk azt mutatja, mindig a “rossz” oldalra álltunk… persze, jó és rossz nem létezik, csak a nézőpontunk, a gondolataink teszik azzá…

Hogy mit lehet tenni? Csakis békét teremteni. Semmilyen más út nem járható. Amíg az ő szabályaik szerint játszunk (anarchia, kétségbeesett tömegek marakodása, lázongások, tüntetések, megfélemlítés, gyűlöletkeltés), addig önként dugjuk a fejünk a hurokba. Amint kilépünk ebből a helyzetből (kilépünk a saját komfortzónánkból is, elhagyjuk az ismert területet az ismeretlenért), abban a pillanatban nyertünk. Amint észrevesszük, hogy mi vagyunk felelősek a saját életünkért (nem holmi kormány, nem a pénz, nem a szomszéd, a férjem, feleségem, apám, anyám, akárki – senki más, csak mi magunk), abban a pillanatban megtaláljuk a szeretetet, a valódi békét. Másra nincs is szükség!

2 hozzászólás

Kategória: bölcsességek, tépelődések

idegen

Tudom, hogy Diana Gabaldon könyve, a The Outlander – Az idegen már nem mai darab, mégis most került a kezembe, hogy az idén sorozatot csináltak belőle. A történet röviden annyi, hogy adott Claire, aki a II. világháború idején ápolóként teljesített szolgálatot a fronton, majd 1945-ben második nászútra indul férjével a Skót Felföldre, ahol is egy rejtélyes kőkörbe keveredve 200 évet ugrik vissza az időben, hirtelen 1743-ban találja magát. Nekem ez a kis felvezető megtetszett, a sorozat első 4 részét láttam, és jónak is tartom, olyannyira, hogy egyből nekiugrottam a könyvnek. Ez viszont már nem annyira remekmű, mint amilyen lehetne, kissé bugyuta szövege van, illetve maga a történet kibontakozása sem felettébb izgalmas és érdekes. Persze, a bugyuta szöveg simán köszönhető lehet a magyar fordításnak is, sajnos, egyre többször veszem észre, hogy nagyon csúnya magyarítások vannak a könyvekben…

Mindenesetre hátborzongató volt olvasni, mikor Claire azt mondja:

“A fejemben ott láttam a klán-köveket, a szürke, szétszórt
sziklákat a mezőn, melynek mindegyikén egyetlen klán-név volt, az
alattuk eltemetettek emlékére.”

“– A felföldieket – minden klánt, amelyik Károlyt követi –
eltörlik a föld színéről. Több száz klán-tag hal majd meg Cullodennél;
akik túlélik, azokat levadásszák és legyilkolják. A klánokat letörik…
és soha többé nem térnek magukhoz. Sem a te idődben, sem az
enyémben.”

Miért hátborzongató? Mert épp a minap volt a szavazás a skótoknál arról, hogy újra függetlenek legyenek-e, elszakadjanak-e Angliától – vagy nem… és 55% nemmel szavazott. Úgy jó 250 évvel ezelőtt függetlenek akartak lenni, kezükbe akarták venni saját országuk irányítását, karddal indultak érte (Forradalom és szabadságharc? Hümmm!), de nem jártak sikerrel, és most végre eljött az idejük, amikor nem kell a vérüket ontani a függetlenségért, egyszerűen csak ki kell mondani, igen – és 55% visszahátrált. Szerintem ez szomorú. Nem, mintha közvetlenül érintené az én életemet (bár közvetetten mindenképpen, hisz egyek vagyunk mind), de én nagyon szurkoltam nekik, hogy sikerüljön, meglegyen, kezdjenek végre külön…

Hozzászólás

Kategória: érdekességek, tépelődések