egyéb kategória bejegyzései

Bonifác

16 évesek voltunk… azért kapta ezt a hülye nevet, mert amúgy András, de akkoriban tök ciki lett volna Bandizni, helyette Boni lett, Bonifác. Már gimis voltam, Törökbálintra költöztünk, sokat csavarogtunk a faluban a mostohahúgaimmal. Visszajártunk az általános sulijukba, néztük a fiúkat, naná, mi mást! 🙂 Neki volt a legizmosabb vádlija… imádtam nézni, miközben kosaraztak… sokat császkáltunk együtt… a Csocsó, a Garusz, Boni meg én… isssstenem, milyen jó volt! 🙂 Ja, meg lementünk a tóra fürdeni (tilos volt), csak ők fürödtek, én ültem a parton, elfordultam, mikor kellett… 🙂 még gondoltam is, hogy elviszem a ruháikat, de azért ezt csak nem léptem meg… 🙂 Egyszer kaptam egy pólót tőlük, hogy én is fürödhessek velük… az is több volt, mint a semmi… Az a zsivány tekintete, ahogy rám nézett! Mindig mosolygott… olyan kis macis-alkat volt, nem duci, de legalább nem piszkafa, olyan jóóóól oda lehetett bújni hozzá… az első szerelmem volt, A gyerekkori szerelmem! olyan finomakat csókolóztunk, most újra érzem! Csak sétáltunk a Margit-szigeten, meg a Várban, fogtuk egymás kezét és csókolóztunk… mikor elmentünk valami buliba (sokszor mentünk), és a hülyék iszogattak, és mikor nekünk már menni kellett haza, valakivel kocsival mentünk, már nem emlékszem, de a hülyék szaladtak a kocsi után, és elfeküdtek a földön, úgy üvöltötte, hogy Timiiiii, szeretlek!!!!! Nem lehetett nem szeretni, na! 🙂

Tízszer jártunk, két év alatt. Banális, nem?! Olyan hülye volt. Szerettem is meg nem is… mindig visszakönyörögte magát, de újra megcsalt… kis hülye tini-szerelem… amikor már azt hittem, én már nagylány vagyok, akkor fent, a Lovason, mindenki várta, hogy mit fogok reagálni, jön az új nőjével… nálam hagyta a kulcscsomóját… próbáltam nagylányosan viselkedni… később elmondta, hogy félt, nem tudta, mit fogok tenni… a csaj is félt (tőlem!!??) kihúztam magam, szépen lassan odasétáltam, szó nélkül, de határozottan magamhoz húztam a fejét, megcsókoltam, közben elővettem a kulcscsomót a zsebemből, és mikor végeztem, elejtettem, majd sarkon fordulva kisétáltam a diszkóból. A végén már futottam, pedig igyekeztem nagylányosan vonulni… megfagyott a levegő, az egész Lovas engem nézett! 🙂 Imádtam!!! 🙂

Sokat jártam hozzájuk. Bírtam az apját is, a mostohaanyját is. 3 kisebb tesója volt, egyszer megkértek, segítsek be neki vigyázni a gyerekekre, mert a szülők valahova elutaztak. Sokat beszélgettünk, jó fejek voltak. Később volt, hogy a Timivel is bementünk, mikor későn és kissé piásan jöttünk haza a Szabadóból, még megálltunk ott egy kicsit, csacsogni, józanodni, mielőtt hazaérünk… Épp kezdték építeni a nagy házat az udvaron. Sokat tervezgettünk. Egyszer, Pesten sétálva valami Aida-előadás volt, a Dunán egy hatalmas Szfinx úszott. Jól nézett ki az esti kivilágításban, ott andalogtunk, és megbeszéltük, hogy majd Egyiptomba megyünk nászútra, megnézzük eredetiben is. Az apja azt mondta, reméli, nem engem vesz el a fia, sokba lenne neki az az esküvő! 😀

Hozzá kötődik a nagy részegségem is. Mikor az Excaliburban voltunk a mostohatesóimmal, épp egy szakítás után, ezek a hülyék megkóstoltattak velem valami összekevercselt löttyöt is, hát, nagyon szétcsúsztam! De végig azt mondogattam nekik, hogy én csak a kazincyhetvenkettőbe akarok menni!

Meg a 17. szülinapi bulim! Az első és utolsó szülinapi bulim… le akartak itatni, mert hogy már ideje lenne… hát… izé… de hát nem jött az össze… amúgy elég ideg voltam amúgy is amiatt a buli miatt, amit már le is akartam mondani, de már nem hagyták, akkor sem, ha április elején egy kerti party nem a legjobb ötlet… 🙂 meg összeereszteni a bálintiakat az érdiekkel (és battaiakkal, bár ez akkor senkit sem érdekelt 🙂 , különben is, a bálintiak ugrottak mindenkire, aki nem bálinti volt)…

1976. április 15-én született, 13 nappal volt fiatalabb nálam. Az elmúlt huszonx évben jó, ha kétszer futottunk össze véletlenül. Nemrég összeakadtunk a fb-n, örültem is neki. Gyönyörű kislánya van. Tudom, hogy sajnos gondok voltak vele, tudom, hogy a drog is közrejátszott. Pont 2 hete posztolt egy képet, kórházba ment, napok óta magas láza volt. Még hülyéskedtem is vele, kapja össze magát, egy kis láz még nem a világ vége! Neki az volt. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy elment!! Csúnya, undok vénembernek kellene lennie, aki remegő hangon, de lángoló szemekkel mesél az egykori hódításairól, miközben az unokái mosolyogva hallgatják, és mondogatják neki, jól van, nagyfater, azt sem tudod, mit beszélsz! Basszus, még csak 40 éves!!!! :*(

Reklámok

2 hozzászólás

Kategória: barátok, egyéb, tépelődések

dudor

Úgy tűnik, hogy növesztettem egy dudort a pocimba. Nem tudom, mióta, de úgy gondolom, hogy ott lehet már egy ideje, lévén évek óta küzdök a vashiányos vérszegénységgel, hol erősebb, hol gyengébb hajhullással, állandó belázasodással, sűrű migrénes rohamokkal, de valahogy nem tudtam/tudtuk (az orvossal), miért van ez. Pedig drága szervezetem kétségbeesetten jelzi már egy ideje, hogy valami van! Szerintem az életmódváltásom, a kúrám, a fogyásom mind-mind hozzásegítettek ahhoz, hogy egyre jobban és jobban legyek, illetve így már a dudorom is észrevehetővé, érezhetővé vált.

Valójában nem tudom, mi ez, a háziorvosom küldött már nőgyógyászhoz, ultrahangra, sebészhez, gasztroenterológushoz, de senki nem akarja felvállalni, további vizsgálatok szükségesek. Mindenestre nagyon úgy néz ki, hogy a vastagbélhez kötődik, bár aztán lehet, hogy mégis apunak lesz igaza, és lenyeltem egy teniszlabdát! 🙂 Azt viszont elég határozottan állították, hogy jó indulatú. Biztosan az, hisz mit is akarna itt? Maximum felrázni, felnyitni a szemem…

Amikor először ezt meghallottam, összeszorult a szívem, nem tagadom. Még sírtam is picit. De mondhatom, elég könnyen átléptem a tagadás fázisán, és most már úgy érzem, jó, hogy legalább tudom, miről van szó (oké, még nem teljesen, de most már ki fog derülni!), mert most már tudom, mivel kell szembenéznem, talán azt is, mi az, amin gőzerővel dolgoznom kell.

Drága dudorom! Köszönöm, hogy végre találkoztunk, és hogy figyelmeztetsz arra, gyökerestől és visszavonhatatlanul változtatnom kell! Itt és most megígérem, hogy minden megteszek azért, hogy szépen és véglegesen eltüntesselek!

Hozzászólás

Kategória: egyéb, tépelődések

kézzelfoghatóan

Ha azt hiszed, hogy a mindennapi siralmaid számítanak, ha a kicsinyességed, a panaszkodásod, az örökös elégedetlenséged, a keserűséged, mindenért-másvalakit-okolásod számít, hát nagyon tévedsz! Nem hiszel nekem? Hadd meséljek neked egy emberről:

Nagyot nyújtózott az ágyban, gondolatban végigfuttatta a mai programjait, mint minden reggel, mikor megszólalt a vekker. Izgatott volt, ma péntek van, még reggel lesz néhány fontos értekezlete, de este már a repülő száll vele hazafelé. Furcsa ez még neki, hogy ritkábban mehet haza, egy idegen ország idegen városában idegen emberek között kell élnie és helyt állnia. Eleinte aggódott is, hogyan alakulnak majd a dolgok, de mivel otthon az utóbbi évben igen forró volt a talaj, tulajdonképpen a lehető legjobbkor jött neki ez a kinevezés – vagy inkább áthelyezés… a munkaköre valójában nem változik, ugyanúgy termelésért felelős igazgató marad, mint eddig, és bár egy jóval kisebb gyárban, mint amihez szokott, de teljesen más szempontokat figyelembe véve most mégis egy sokkal nagyobb jelentőséggel bíró kis üzemben fog tevékenykedni. A munka miatt nem aggódott: hosszú évek óta dolgozik már a főnökének, a gyárcsoport tulajdonosának, alulról kezdte, de erős és szívós munkával végül igazgatói posztig küzdötte magát. Alaposan kitanulta a gyártás csínját-bínját, büszke lehetett magára, az elért sikereire. Az emberei szerették, a főnöke tudta, hogy neki is köszönheti, hogy évről évre millió dollárokat tehet zsebre. Kedvelte a főnökét, aki határozott, szigorú ember volt, de mindig igazságos. Amikor miniszterelnöknek választották, tudta, hogy az ország jó kezekben van…

Hamar elszaladt a péntek, mire jutott egy kis ideje arra, hogy összeszedje a gondolatait, már a repülőn ült hazafelé. Otthon kis cetlit talált a postájában… ’Értesítés postai küldemény érkezéséről’… semmi hátsó gondolata nem volt. Mikor másnap reggel leszaladt a postára, még mindig azon járt a feje, hogy a kis üzem 50-60 éves gépeivel hogyan és miképpen tudják majd hatékonyabbá tenni e termelést, hisz most nagyon támaszkodnak erre az üzemre, kiemelten fontos a termelés frissítése, átalakítása, a kis cég nyereségessé tétele. Nem is igen nézte, hogy mit ír alá, a postás kisasszony csak szótlanul odatolta az orra alá a levelet, mint több ezer másik férfinak is. Mintha lelassult volna az a másodperc, beleégett a szemébe a lány szomorú, szánakozó tekintete, de hirtelen nem tudta mire vélni. Ahogy az utcán sétált az autója felé, tépte fel a borítékot, és megfordult vele a világ… nincsenek többé kételyek, nincsenek többé értekezletek, sem kollégák, sem beosztottak, sem munkahely, sem biztonság, sem öröm, sem nevetés… nincs már élet sem, csak az a három szó létezett: katonai behívó parancs.

Hozzászólás

Kategória: egyéb

adós

Azért az embernek kicsit kimarad egy-két szívdobbanás, mikor hazaérve ezt találja a postaládában! 🙂

adosTudom, elég torz a kép, de talán kitalálható, mi van a képen…

Hozzászólás

Kategória: érdekességek, egyéb

sült libák

Azt hiszem, végérvényesen szakítottam a nyárral. Gyerekkoromban még szerettem, de ki nem, hisz volt 2,5 hónap szünetünk, nyaralás, sok kaland, de ez már régóta a múlté. Emlékszem ám, hogy voltam leégve, tulajdonképpen soha nem barnultam, egyből pirultam, majd a pirosság szépen lassan bebarnult. De arra is emlékszem, hogy reggeltől estig a napon voltunk, a környéken csatangoltunk, ha pedig strand volt a program, már korán reggel mentünk, egészen késő estig maradtunk. Tudom, persze, hisz évek óta riogatnak, hogy nem megyünk a napra 11.00 – 15.00 között, mert az a leggázabb időszak, de ennek ellenére látok ám rengeteg embert, sokakat a munkájuk miatt, de kirándulók, strandolók is vannak jócskán.

Tegnap, egy hirtelen sugallattól vezérelve – és, mert a lánykám addig rágta a fülem – , felpattantunk a 10.27-es vonatra és lerobogtunk Velencefürdőre. Azért pont oda, mert kulturált, tiszta, rendezett szabadstrandja van, a víz is jó, túl nagy tömeg sem volt, így nagyon megtetszett. Jól éreztük magunkat, nagyokat lubickoltunk, úsztunk, labdáztunk – majd otthon kiderült, hogy rémesen szétégtünk… de komolyan, a ropogósra sült pecsenyekacsa kutyafitty hozzánk képest! Szomorú arc És kezdődött a tortúra: bár bőszen fújtuk a panthenolt, de szinte mozdulni sem tudtunk, ég a karunk, a vállunk, a hátunk, a mellkasunk az egész fejünk. Kínunkban már sokszor röhögtünk, javasoltam, hogy csináljunk közös facebook-profilképet, amint a panthenol-habtenger alatt piroslunk, de Meli végül ezt elvetette. Mosolygó arc  Aztán jött az éjszaka: aludni szinte szemernyit sem aludtunk, sehol és sehogyan nem lehet szétégett váll-lal, háttal feküdni. Mindketten vizes lepedőbe csavartuk magunkat, de az is kb 3 másodpercig volt csak hatásos, mégis, végül így feküdtünk az ágyba is, és valamit csak könnyített. (Reggelre csontszáraz volt a lepedő is, ágy is.) És a helyzet ma sem változott, olyannyira, hogy én pl behoztam a bikini-felsőmet, és – mivel a főnököm, hála a jó Égnek, nincs ma bent – szóltam a lányoknak, hogy bocs, de nekem muszáj kenni magam, így jelenleg is fürdőruha-felsőben ülök az irodában, másképp elviselhetetlen. (És már kezdek hólyagosodni. Szomorú arc )

Szóval, most már biztos vagyok benne, hogy nem szeretem a nyarat! Tudom, hogy kell a Nap, a fény, a meleg, és jobb is, mint hidegben, szürkeségben kínlódni, de ez, ami manapság van, már embertelen, kibírhatatlan. Az, hogy az ember nem mehet ki a levegőre, az utcára, nem strandolhat, az nem állapot! És akkor még nem is említettem, hogy milyen az, mikor kora reggel (7-kor) elindulok otthonról, frissen zuhanyozva, állok a légkondis vonaton, és számolgatom, hány újabb izzadtság-csepp folyik a hasamon. Vagy, hogy milyen az, mikor kiszaladok ebédért, és az irdatlan hőség szinte nyom agyon, annyira megterhel, hogy lépni is alig tudok, levegőt venni is alig tudok, szemem szinte csukva, úgy botorkálok. És a többi, és a többi… nem, ezt már nem lehet élvezni! Szomorú arc Szóval, köszönöm, de én végeztem a nyárral!

Hozzászólás

Kategória: egyéb

hála az angyaloknak

Tudom, hogy az életemet / életünket elkísérik az őrangyalok, jómagam már többször találkoztam velük, hálás vagyok a jelenlétükért. Különösen az voltam tegnap este.

Tegnap kicsit későn ébredtünk, győzött a lustaságom, kocsival mentem dolgozni. Hazafelé, már 6 után, robogtam kifelé a Szerémi úton, belső sávban, ahogy mindig is szoktam. Nem volt túl nagy dugó, szépen haladtunk. Mígnem az egyik lámpánál alig akart elindulni a kocsisor. Láttam, hogy hárommal előttem egy sárga suzuki szerencsétlenkedik, nem indul, alig megy. Megfordult a fejemben, hogy vagy friss jogsis és lefulladt, vagy esetleg valami van a kocsival, de nem értettem, miért a belső sávban van, miért nem megy ki. Még a belső széle felé le is húzódott, ahelyett, hogy kiment volna. A kocsin nem volt semmi világítás, sem elakadásjelző, ez is gyanús volt. Hamar elhaladtak mellettünk a kocsik, sikerült párunknak jobb oldalról kielőzni, robogtunk tovább. Majd a visszapillantóba lesve észrevettem, hogy ezerrel száguld mögöttem. Nem tetszett. Előttem fékeztek, én is, és megint csak a tükröt néztem, gyanúsan nem akart megállni – az utolsó pillanatban elkerült. Akkor már dühöngtem, ki ez, mi ez, szinte folyamatosan hátrafelé néztem. Már a 6-oson haladtunk kifelé, Budafoknál, ott kétszer kétsávos az út, a szembe sávba nem mehetsz, na, ennek ez sikerült. És akkor belemart a szívembe, Úristen, ez totál részeg! A mellettem lassabban haladó kocsit kielőztem és behúzódtam elé, fékeztem is vissza. Közben a sárga elkacsázott mellettem, többször érintve a szembesávot is, majd behúzódott középre, elém, a sávelválasztóra. Az előttünk lévő autó kb 3-4 kocsinyira ment, tisztán lehetett látni, ahogy a kocsisor fékez, az erős szürkületben visítottak a piros lámpák, majd, mint egy lassított felvételen, a sárga, egyenesen, lassítás nélkül beleszállt a kocsisorba. Már láttam, ahogy ment, már szerintem kiáltottam is, fékeztem, kicsaptam az elakadásjelzőt, közben a hatalmas csattanás után ketten közel 300°-t pörögtek, lestem hátra, nehogy belém jöjjenek, meg előre, nehogy én csússzak beléjük, átcsapódtak a szembe oldali zajvédő falra, a sárga repült előrébb, a vétlen kocsi hátrébb sodródott. Remegtem. Nem mertem megállni, itt még egy nyamvadt leállósáv sincs, pont nem hiányzott, hogy engem is elcsapjanak. Tapogatóztam a telefonom után az utat figyelve, de a táskám az erős fékezéstől lerepült az ülés elé, kiborult. Remegtem, lestem a visszapillantót, más is lassított, talán meg is állt. Ahogy elaraszolgattam onnan, láttam, hogy a vétlen kocsi sofőrje kiszáll, és elindul a sárga felé. Tudom, hogy az úttörő, ahol tud, segít, de nem tudtam megállni, nagyon megijedtem. Iszonyat csúnya dolgokat tudnék most mondani. Tudtam is, mondtam is. Szerintem Érdig végig üvöltöttem a kocsiban, csak az járt a fejemben, érjek már haza! És persze hálálkodtam ezerrel, megköszöntem a Jóistennek és minden szenteknek, hogy nem én kaptam azt a kocsit, mert csak egy hajszál választott el. Azt is, hogy a másik sofőr kiszállt, így remélhetőleg ő is megúszta, és azt is, hogy pont nem jött szembe senki (valószínűleg piros lámpa volt, azért is lassított a kocsisor).

Amúgyis úszni készültünk Melcsivel, így otthon felvettem, elrobogtunk az uszodába, és jól kiúsztam magamból a remegést, rettegést.

Hozzászólás

Kategória: egyéb

április

Mégiscsak mozgolódnak bennem a dolgok, hiába nem kívánok belefolyni. Azt azért tisztán hiszem és tudom, hogy el kell menni, ikszelni kell, mert ez nem csak jogunk, de kötelességünk is. Én eddig is elmentem, tiszta fejjel viselem a változásokat, hiába nem az van, amit én akartam, de igenis azok tehetnek a leginkább a mai helyzetekről, akik nem mentek el – azért háromnegyed az a háromnegyed…

Most csak azért imádkozom, hogy végre, egyszer s mindenkorra megértsék már az emberek, hogy nem két lehetőség van. Én még gyerek voltam, de sokan nagyon fújtak, hogy ‘egypártrendszer’ van, hát mit lehet itt tenni, de valahogy még mindig ott tartunk, hogy az egy pártból lett kettő – pedig ez nem igaz. Még mindig tartom a nézetem, hogy az oldalak szétszakítanak, de amíg jelen vannak, törekedni kell arra, hogy a lehető legtisztességesebb, -becsületesebb, –megbízhatóbb, a világot jobb irányba terelőbb mellé tegyük a voksunkat. Én őket találtam:

tesz

Hozzászólás

Kategória: egyéb, tépelődések