bölcsességek kategória bejegyzései

konyhatündér

Anyám nem tud főzni, soha nem is szeretett, ahogy azt sem szerette, ha a konyhában sertepertélünk, csak idegesítettük, így aztán számomra mindig is ismeretlen volt a konyhai terep. Én magam sem szerettem főzni, nem is tudtam, valahogy soha nem lett az igazi, bármit készítettem, utáltam az egész hajcihőt, azt, hogy csak gürizek, de valahogy soha nem lesz finom, és hosszú órákig csak dolgozok a semmiért. Bár tizenévesen drága apukám ugyan berendelt a konyhába egy jegyzetfüzettel a kezemben, hogy figyeljem, mit csinál, mert meg kell tanulnom főzni – na, de ez ugye így nemigen működik… 🙂

 

Bővebben…

Hozzászólás

Kategória: bölcsességek, család, Mi jó történt ma veled?

mindig jó

Nehéz elfogadni, hogy mindig minden jó. Valójában nem olyan nehéz, csak az évszázados beidegződés, a belénk nevelt képzetek azt mutatják, hogy nagyon sokszor történik olyan valami, ami nagyon nem jó, sőt, de ha az ember igazán megérti, megérzi, hogy kivétel nélkül minden azért történik, hogy minket előre vigyen, hogy velünk jót tegyen, hogy megadja nekünk azt, amire éppen a legnagyobb szükségünk van (nem azt, amit annnnyira akarunk!), és persze mindezért mi magunk vagyunk a felelősek, minden történés belőlünk indul ki, mi magunk irányítjuk, hogy mit is kapjunk, akkor már világosabb a kép, és hirtelen nem is lesz olyan nehéz elfogadni, hogy mindig minden jó.

Még mindig elszomorodom, ha olyan vitriolos hangnemű cikket olvasok (nem is olvasom végig, csak megakad rajta szemem, de már az is sok), ami kifigurázza az élet értelmét, az emberek erős hitét, pláne, ha valaki vallásos, és abból fakad a hite. Azt érzem az ilyen írásokon, hogy az illető a saját irigységét, tudatlanságát, lelketlenségét akarja ezzel leplezni, belefröcsögni a világba, hogy mekkora marha is az, aki meglátja, hogy a dolgok mindig jól alakulnak. Márpedig vannak jelek, de csak akkor veszed észre, ha kinyitod a szíved!

Tegnap reggel rosszul, nehezen ébredtem. Sokáig tartott összekapnom magam, belassulva mozogtam, sokáig tötyögtem, míg végül már lekéstem a 8 órai vonatomat. Sebaj, majd megyek kocsival, úgyis beszéltük Melcsivel, ha gondolja, jöjjön be délután, az irodában a légkondi miatt könnyebb elviselni a rekkenő hőséget, mint otthon, és akkor kocsival hamarabb haza érünk. Na, de a feszültség megmaradt bennem, Pestre bejutni kocsival hétköznap igazi rémálom, nem szeretem, mert nem tudok a magam tempójában menni. Lehet egy baleset is ? Bizony lehet!

Nem csak azért, mert kaptam egy potya-szabit (végül nem mentem be dolgozni), és megbizonyosodhattam róla, vannak még úriemberek (nem hagyott ott a lerobbant kocsimmal, hanem próbált segíteni, majd felajánlotta, megvárja, míg a segítség megjön; ma pedig felhívott, hogy mivel olyan minimális a kár, amit ő is ki tud javítani, nem megy el a biztosítóhoz, továbbá semmilyen kárigénye velem szemben nincs), illetve van, akire számíthatok (aki jön kocsit menteni, ha kell), de ami igazán jó kisült ebből a dologból, az csak később derült ki számomra: délutánra megjött a vihar. Nálunk otthon sem volt fáklyás menet, de ahogy hallottam, Pesten sokkal rosszabbul alakult, szinte teljesen lebénult a város! Kollégák mesélték a kalandjaikat (még tömegközlekedéssel sem mentek semmire, villamos, metró, vonat sem járt), még ma reggel is látom a megtépázott, kicsavart fákat szanaszét (és érzem, hogy valami emésztő-tartalom is bejött a pincébe…). A lényeg, hogy tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nagy mákom volt tegnap, amiért úgy alakult, hogy nem tudtam bejönni dolgozni! Tisztán tudom, hogy nekem az a reggeli koccanás egy hatalmas segítség volt, és nem pusztán a potya-szabi miatt, de sokkal inkább, mert egy lehetséges komolyabb bajt úsztam meg. Nem, nem tudhatjuk, mi történt volna, ha…, de meg vagyok róla győződve, hogy azért így alakult, mert így adott nekem a legtöbbet. Mert mindig minden úgy történik, ahogy történnie kell, hogy a lehető legjobbat kapjuk, és én hálás vagyok érte!

3 hozzászólás

Kategória: bölcsességek, Mi jó történt ma veled?

ha az ember

böjtölés közben sütit süt, nem az a rossz, hogy nem ehet belőle, hanem, hogy nem nyalhatja ki a tálat! 😉

 

süti

Hozzászólás

Kategória: érdekességek, bölcsességek, Mi jó történt ma veled?

érdekes…

Épp olvasok, és a könyvem így kezdődik:

“A Gallup Intézet 2005 és 2009 között 155 országra kiterjedő közvélemény-kutatást végzett. A felmérés célja annak megállapítása volt, hogy az emberek mennyire elégedettek életükkel. A válaszadókat három csoportba sorolták: elégedett és optimistán tekint a jövőbe (prosperál), küzdelmesen bár, de boldogul (küzd), illetve tehernek éli meg életét és nem gondolja, hogy a jövő pozitív változást fog hozni (szenved). Az országokat a prosperálok százaléka szerint rangsorolták. Dánia végzett az élen, 82% prosperáló, 17% küzdő és 1% szenvedő lakossal. Az első 25 helyre zömében fejlett nyugati országok kerültek, a három kategóriában 50-60%, 40-50%, illetve 2-4% között mozgó értékekkel. Magyarország a lista 103. helyén található. A magyarok 13%-a érzi prosperálónak életét, 53%-uk küzd, 34%-uk pedig elviselhetetlennek és remény nélkülinek látja a világot, vagyis szenved. Ez utóbbi csoport aránya csak 4 ország esetében magasabb, mint nálunk (Burundi, Haiti, Grúzia és Bulgária). A „boldogságlistán’ Magyarország mögött zömében afrikai és ázsiai országok állnak, a nyomorszintet csak kevéssel meghaladó életszínvonallal.

A fenti eredményt több más kutatás is megerősítette. Ilyen például a NEF (New Economics Foundation) független brit közgazdasági elemző cég 22 európai országra kiterjedő felmérése, amelyben szintén az emberek boldogságszintjét vizsgálták. Ebben Magyarország a huszadik. Mögöttünk csak Bulgária és Ukrajna. Az elkeserítő számokat mindennapi tapasztalataink is alátámasztják. Savanyú arcok az utcán, a munkahelyen, a családi asztalnál; rosszkedv és pesszimizmus mindenütt. A kifogást mindennap halljuk: ilyen az ország helyzete, mire fel legyünk boldogok? Az ország helyzete azonban nem ilyen. Az ENSZ minden évben közreadja a világ országainak fejlettség szerinti rangsorát. A HDI (Humán Fejlettségi Mutató) szerinti sorrend figyelembe veszi az országok egészségügyi és oktatási színvonalát, a bruttó nemzeti termék nagyságát, az életszínvonalat és sok más, objektív, mérhető tényezőt. A 169 országot elemző 2010. évi jelentés szerint Magyarország a világ 36. legfejlettebb állama. A vagyoni egyenlőtlenségek kiszűrésével készült listán még jobb a helyzet: a 25. helyen állunk. A tények tehát azt mutatják, hogy Magyarország nagyon is élhető hely. Ha ez így van, akkor

  • Miért érzi minden harmadik magyar kilátástalannak az életét ?
  • Miként lehetséges, hogy a külvilág jónak látja helyzetünket, mi

magunk pedig nem?

  • Mi lehet az igazi oka a magyarok pesszimizmusának?”

Forrás: Kerner Tibor: Sziklaszilárd önbecsülés

Már jól kezdődik, ajánlom mindenkinek! 🙂

3 hozzászólás

Kategória: érdekességek, bölcsességek, tépelődések

tüntetések margójára

Több ismerősömtől is kaptam meghívást az internetadó elleni tüntetésre (már csak azért sem mennék, mert mégis hogyan állhatnék oda valakik (ti. a szervezők) mellé, akiket még csak nem is ismerek, nem tudhatom, vajon valóban hitelesek-e vagy csak előszeretettel habzik a szájuk). Döbbenten figyelem az eseményeket, főként azért, ami még jöhet. Valaki felhozta, hogy mit ér ez az egész tüntetősdi, ma már eltunyultak, elgyávultak az emberek, nem érnek ezek el semmit, ez az ország úgy szar, ahogy van (!), bezzeg az ‘56-os fiatalok! Mi is történt ‘56-ban?? Mit értek el az ‘56-os fiatalok??? Meg tudtak változtatni valamit? Mármint “jó” irányba… (már persze, kinek mi a “jó” irány…) komolyan, elértek valami kézzelfoghatót, azon kívül, hogy gyerekeket temettünk… Félreértés ne essék, nagyra tartom azokat, akik kiálltak, megpróbálták, akárcsak azelőtt, régebben is, de lássuk be, a kezdeti lelkesedés hamar lelohadt, a túlerő elsöprő volt – volt egyáltalán értelme? Volt egyáltalán valaha értelme a harcnak, háborúnak? Biztos, hogy háborúval nyerhetünk? Nem láttuk még eleget, hogy hova vezet ez? Komolyan újabb ‘56-t akarunk? Vagyunk olyan eltökéltek, hogy kiállunk a fegyver elé? Csak belenézünk a másik szemébe, és azt mondjuk, ennyi elég, ne tovább, miközben az vérben forgó szemekkel, fröcsögő pofával, kidagadt erekkel szegezi ránk a halált? Nem hiszem.

Kard által vész mind, ki kardot ragad. Háborúval nem lehet békét teremteni. Háborúval nem lehet megnyugvást nyerni.

A Világ olyan, amilyennek teremted – a harc harcot szül, az agresszió agressziót, a gyűlölködés újabb gyűlölködést, és – bármily meglepő – a béke békét hoz, az öröm örömöt, ha szeretetet adunk, csak akkor kapunk szeretetet. Miért nem ez utóbbira koncentrálunk?!

És egyébként internetadó. Ez a legnagyobb bajunk? (Ha már itt tartunk: volt már több húzásuk, ami miatt ki lehetett volna menni, sokkal komolyabbak ennél… és különben is, kíváncsi lennék, a nagy, beindult tömegből hány ember van abban a 39%-ban, aki ki nem mozdult volna a kényelmes karosszékéből, amikor áprilisban lehetőség volt változtatni!) Ha csak egy kicsit is hátralépünk, lecsendesülünk, már észre is vesszük, miről is van szó valójában. Itt állunk középen – már megint. Egyrészről benne vagyunk az EU-ban (de minek?), a NATO tagja vagyunk (na, még ez is!), vannak felénk elvárások, de mégis újra visszakacsintgatunk az oroszok felé (hiába, az ő rendszerüket ismerjük, abban éltünk, nem tudunk elszakadni!). Kellene a pénzük, de minek is? Nem kell Paks II., valójában már nem kell Paks I. sem… a gáz az kell, bár igazából arra sem lenne akkora szükség, ha már időben elkezdtük volna az embereket gazdaságosabb, önellátóbb élet felé terelni. Persze, az nem lenne kifizetődő, hisz minél függetlenebbek, minél önállóbbak az emberek, minél inkább felfogják, hogy csakis ők tehetnek magukért, soha senki nem fogja megoldani az életüket helyettük,  annál kevésbé lehet őket mozgatni. Mint például egy erős tüntetésre kivezényléssel, amiről még el is hiszik, hogy önként és dalolva és szabad akaratukból mennek, így aztán már az sem tűnik fel, hogy egyszer csak elszabadulnak az indulatok, felülkerekedik a csőcselék, vérbe és gyászba fordul a Világ. Ukrajna nincs is olyan messze ám! Köszönöm, de nekem ez nem kell!

Másrészről viszont nagyokat kacagunk az amerikai kitiltáson, ejnye, köcsög adóhivatalos vezetőket kitiltanak a Paradicsomból, mert rossz fát tettek a tűzre (meg is érdemlik, tuti szétlopták az országot, sokkal több pénzük van, mint nekünk, ez csakis a megvesztegetésekből lehet!). Vajon miért most? Mármint, miért most jelzett a Nagy Testvér? Miért nem április előtt? Ez nem mai dolog… csak szorítani kellett e piciny, jelentéktelen (?) ország pórázán… de miért is? Miért is tartják rajtunk azt a pórázt?! (nem érdekes, azért majmoljuk őket!)  Sebaj, dobjunk be valami koncot (ld. internetadó), azon majd jól elmarakodnak, míg elcsendesülnek a dolgok… Nem értem… de azt látom, hogy középen vagyunk, és az ezerévesnél is hosszabb történelmünk azt mutatja, mindig a “rossz” oldalra álltunk… persze, jó és rossz nem létezik, csak a nézőpontunk, a gondolataink teszik azzá…

Hogy mit lehet tenni? Csakis békét teremteni. Semmilyen más út nem járható. Amíg az ő szabályaik szerint játszunk (anarchia, kétségbeesett tömegek marakodása, lázongások, tüntetések, megfélemlítés, gyűlöletkeltés), addig önként dugjuk a fejünk a hurokba. Amint kilépünk ebből a helyzetből (kilépünk a saját komfortzónánkból is, elhagyjuk az ismert területet az ismeretlenért), abban a pillanatban nyertünk. Amint észrevesszük, hogy mi vagyunk felelősek a saját életünkért (nem holmi kormány, nem a pénz, nem a szomszéd, a férjem, feleségem, apám, anyám, akárki – senki más, csak mi magunk), abban a pillanatban megtaláljuk a szeretetet, a valódi békét. Másra nincs is szükség!

2 hozzászólás

Kategória: bölcsességek, tépelődések

útirány

Milyen fura, hogy lépten-nyomon szembejönnek velünk az útjelző táblák, minél inkább hajlandóak vagyunk őket észrevenni, annál több. Még akkor is, ha mondjuk egy Agatha Christie-krimit olvasunk…

“- Minden zsák megtalálja a maga foltját ebből a szempontból. Az emberek, akármit is mondjanak, többnyire azt a foglalkozást űzik, amelyre mindig is vágytak. Például azt mondja egy hivatalnok: “ Bárcsak felfedező lehetnék, s isten háta mögötti helyeken élhetnék nomád módra.” Aztán kiderül, hogy szeret ilyen tárgyú regényeket olvasni, de a maga részéről nagyon is megbecsüli az íróasztala nyújtotta biztonságot és a viszonylagos kényelmet.” (Halál a felhők fölött)

Nos, amelyre mindig is vágytak… foggal-körömmel ragaszkodom ahhoz, hogy szeretem a könyvelést, szeretem a munkám – de az utóbbi időben már nem érzek érdeklődést, nehezen megy, hogy odafigyeljek, nem találom a helyem, egyre inkább nyom és stresszel, és én menekülni akarok. Kezdődött ez egy nagyon rossz munkahellyel, katasztrofális kollégákkal, embertelen munkakörülményekkel, melynek a munkakör megszüntetése vetett véget – hogy rátaláljak a lehető legideálisabb munkahelyre, minden szempontból. És mégis, belekerültem abba, hogy már nem érdekel, nem akarom ezt csinálni – és ki is kerültem belőle… Egyre inkább érzem, hogy nem ez az utam, hogy nem jó irányba megyek, minden folyamatosan lök le róla, fordít másfelé – de nem látom, merre! Igen, tudom, hogy a változás mindig bizonytalan, az ember új területre téved, amit nem ismer, ahol minden sötét, időnként a változás fájdalommal, káosszal is jár, de a végén minden letisztul, minden úgy alakul, ahogyan a lehető legjobb. Tudom, hogy csak nagy levegőt kell venni és lépni kell – de nem megy. Most mégis kétség kerülget, mert nem látom, merre tovább! Tökéletesen tisztában vagyok a terveimmel, mint ahogyan azzal is, hogy kezdetnek tőkére van szükségem, hogy elinduljak, főként azért, mert nem csak magamért vagyok felelős – és persze tudom, érzem, hogy ez is menne, ha már lépnék, de valami bizonytalankodás még mindig visszatart, leránt, és maradok a könyvelésnél.

És akkor elkezdek dolgozni, és már az első napon szembe találkozok az ismert tünetekkel: hasgörcs, migrén, szorongás, pánikroham, az az érzés, hogy itt és most szeretnék láthatatlanná válni, de azonnal, de legalábbis elszaladni jóóóó messzire… és ez még csak az első nap volt. Biztos, hogy itt akarok dolgozni? Biztos, hogy ez az ideális (munka)hely számomra? Egyáltalán, biztos, hogy még mindig az önként vállalt rabszolgaságot akarom folytatni?! Azt hiszem, nem.

Mert az ember végül mindig azt csinálja, amit valóban akar…

Hozzászólás

Kategória: bölcsességek

38

Köszönöm, jól vagyok! 🙂

+ szeretet: pipa

+ egészség: pipa

+ boldogság: pipa

+ öröm: pipa

+ bőség: pipa

+ gazdagság: pipa

+ teljesség: pipa

+ szépség: pipa

+ erő: pipa

+ szerencse: óriási pipa

Mi is kellene még?! Mindenem megvan! KÖSZÖNÖM!!!

Hozzászólás

Kategória: bölcsességek, Mi jó történt ma veled?