39

A mai napom kurtán-furcsán alakult. Nem is amiatt, hogy egyedül töltöm a szülinapom, mert sok kedves és szép köszöntést kaptam, ráadásul a böjt miatt semmi ünnepi kilengés nem engedélyezett. 🙂 Csak hát belefutottam a melóhelyemen egy méltatlan perpatvarba, és ez erősen rányomta a bélyegét a kedvemre… azt mondják, kivétel nélkül olyan emberekkel találkozol, akik tanítanak téged, megmutatják neked azokat a tulajdonságokat – legyenek azok akár hibák – amik benned vannak, csak elnyomod őket. Én hiszek is benne, hogy ez igaz, kifelé tükröt mutatunk és azt kapjuk vissza, amit adunk, és ezt folyton látom is bizonyítódni, de azért most jócskán elszontyolodtam: valóban én is bunkó, nagyszájú, kötözködő, mindenkin átgázoló, nagyképű, másokkal való együttműködésre képtelen, mocskos szemétláda volnék?! Ha igen, akkor jócskán van még mit dolgoznom magamon! :-S

De az jót tett, hogy kikocsikáztam magam (anyuért le kellett mennem a mamához és hazavinnem), miközben Meli cd-je üvöltött a kocsiban; meg az is, hogy találkoztam a lánnyal, aki megadta a kezdőlökést a böjtömhöz, és ezt el is mondhattam neki, megköszöntem, hogy jókor volt(unk) jó helyen! Így aztán mégiscsak mosolyogva alszom el! 🙂

Advertisements

Hozzászólás

Kategória: tépelődések

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s