tüntetések margójára

Több ismerősömtől is kaptam meghívást az internetadó elleni tüntetésre (már csak azért sem mennék, mert mégis hogyan állhatnék oda valakik (ti. a szervezők) mellé, akiket még csak nem is ismerek, nem tudhatom, vajon valóban hitelesek-e vagy csak előszeretettel habzik a szájuk). Döbbenten figyelem az eseményeket, főként azért, ami még jöhet. Valaki felhozta, hogy mit ér ez az egész tüntetősdi, ma már eltunyultak, elgyávultak az emberek, nem érnek ezek el semmit, ez az ország úgy szar, ahogy van (!), bezzeg az ‘56-os fiatalok! Mi is történt ‘56-ban?? Mit értek el az ‘56-os fiatalok??? Meg tudtak változtatni valamit? Mármint “jó” irányba… (már persze, kinek mi a “jó” irány…) komolyan, elértek valami kézzelfoghatót, azon kívül, hogy gyerekeket temettünk… Félreértés ne essék, nagyra tartom azokat, akik kiálltak, megpróbálták, akárcsak azelőtt, régebben is, de lássuk be, a kezdeti lelkesedés hamar lelohadt, a túlerő elsöprő volt – volt egyáltalán értelme? Volt egyáltalán valaha értelme a harcnak, háborúnak? Biztos, hogy háborúval nyerhetünk? Nem láttuk még eleget, hogy hova vezet ez? Komolyan újabb ‘56-t akarunk? Vagyunk olyan eltökéltek, hogy kiállunk a fegyver elé? Csak belenézünk a másik szemébe, és azt mondjuk, ennyi elég, ne tovább, miközben az vérben forgó szemekkel, fröcsögő pofával, kidagadt erekkel szegezi ránk a halált? Nem hiszem.

Kard által vész mind, ki kardot ragad. Háborúval nem lehet békét teremteni. Háborúval nem lehet megnyugvást nyerni.

A Világ olyan, amilyennek teremted – a harc harcot szül, az agresszió agressziót, a gyűlölködés újabb gyűlölködést, és – bármily meglepő – a béke békét hoz, az öröm örömöt, ha szeretetet adunk, csak akkor kapunk szeretetet. Miért nem ez utóbbira koncentrálunk?!

És egyébként internetadó. Ez a legnagyobb bajunk? (Ha már itt tartunk: volt már több húzásuk, ami miatt ki lehetett volna menni, sokkal komolyabbak ennél… és különben is, kíváncsi lennék, a nagy, beindult tömegből hány ember van abban a 39%-ban, aki ki nem mozdult volna a kényelmes karosszékéből, amikor áprilisban lehetőség volt változtatni!) Ha csak egy kicsit is hátralépünk, lecsendesülünk, már észre is vesszük, miről is van szó valójában. Itt állunk középen – már megint. Egyrészről benne vagyunk az EU-ban (de minek?), a NATO tagja vagyunk (na, még ez is!), vannak felénk elvárások, de mégis újra visszakacsintgatunk az oroszok felé (hiába, az ő rendszerüket ismerjük, abban éltünk, nem tudunk elszakadni!). Kellene a pénzük, de minek is? Nem kell Paks II., valójában már nem kell Paks I. sem… a gáz az kell, bár igazából arra sem lenne akkora szükség, ha már időben elkezdtük volna az embereket gazdaságosabb, önellátóbb élet felé terelni. Persze, az nem lenne kifizetődő, hisz minél függetlenebbek, minél önállóbbak az emberek, minél inkább felfogják, hogy csakis ők tehetnek magukért, soha senki nem fogja megoldani az életüket helyettük,  annál kevésbé lehet őket mozgatni. Mint például egy erős tüntetésre kivezényléssel, amiről még el is hiszik, hogy önként és dalolva és szabad akaratukból mennek, így aztán már az sem tűnik fel, hogy egyszer csak elszabadulnak az indulatok, felülkerekedik a csőcselék, vérbe és gyászba fordul a Világ. Ukrajna nincs is olyan messze ám! Köszönöm, de nekem ez nem kell!

Másrészről viszont nagyokat kacagunk az amerikai kitiltáson, ejnye, köcsög adóhivatalos vezetőket kitiltanak a Paradicsomból, mert rossz fát tettek a tűzre (meg is érdemlik, tuti szétlopták az országot, sokkal több pénzük van, mint nekünk, ez csakis a megvesztegetésekből lehet!). Vajon miért most? Mármint, miért most jelzett a Nagy Testvér? Miért nem április előtt? Ez nem mai dolog… csak szorítani kellett e piciny, jelentéktelen (?) ország pórázán… de miért is? Miért is tartják rajtunk azt a pórázt?! (nem érdekes, azért majmoljuk őket!)  Sebaj, dobjunk be valami koncot (ld. internetadó), azon majd jól elmarakodnak, míg elcsendesülnek a dolgok… Nem értem… de azt látom, hogy középen vagyunk, és az ezerévesnél is hosszabb történelmünk azt mutatja, mindig a “rossz” oldalra álltunk… persze, jó és rossz nem létezik, csak a nézőpontunk, a gondolataink teszik azzá…

Hogy mit lehet tenni? Csakis békét teremteni. Semmilyen más út nem járható. Amíg az ő szabályaik szerint játszunk (anarchia, kétségbeesett tömegek marakodása, lázongások, tüntetések, megfélemlítés, gyűlöletkeltés), addig önként dugjuk a fejünk a hurokba. Amint kilépünk ebből a helyzetből (kilépünk a saját komfortzónánkból is, elhagyjuk az ismert területet az ismeretlenért), abban a pillanatban nyertünk. Amint észrevesszük, hogy mi vagyunk felelősek a saját életünkért (nem holmi kormány, nem a pénz, nem a szomszéd, a férjem, feleségem, apám, anyám, akárki – senki más, csak mi magunk), abban a pillanatban megtaláljuk a szeretetet, a valódi békét. Másra nincs is szükség!

Advertisements

2 hozzászólás

Kategória: bölcsességek, tépelődések

2 responses to “tüntetések margójára

  1. E.

    ez nagyon jó írás lett!
    Csak kapkodom a fejem, amúgy. És igazából a legdurvább, hogy eddig bármi másért is kimehettek volna, hitel, munkahely, akármi, de nem, nem mentek kis, csak most, hogy a “torrent” veszélyben van! Ettől is forog kicsit a gyomrom, mert mindenki, akik most ott az utcán vannak, azok is mind egytől egyik lopnak, nem keveset, töltik le ezerrel a filmeket, zenét stb. És ez is elég szomorú 😦

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s