hála az angyaloknak

Tudom, hogy az életemet / életünket elkísérik az őrangyalok, jómagam már többször találkoztam velük, hálás vagyok a jelenlétükért. Különösen az voltam tegnap este.

Tegnap kicsit későn ébredtünk, győzött a lustaságom, kocsival mentem dolgozni. Hazafelé, már 6 után, robogtam kifelé a Szerémi úton, belső sávban, ahogy mindig is szoktam. Nem volt túl nagy dugó, szépen haladtunk. Mígnem az egyik lámpánál alig akart elindulni a kocsisor. Láttam, hogy hárommal előttem egy sárga suzuki szerencsétlenkedik, nem indul, alig megy. Megfordult a fejemben, hogy vagy friss jogsis és lefulladt, vagy esetleg valami van a kocsival, de nem értettem, miért a belső sávban van, miért nem megy ki. Még a belső széle felé le is húzódott, ahelyett, hogy kiment volna. A kocsin nem volt semmi világítás, sem elakadásjelző, ez is gyanús volt. Hamar elhaladtak mellettünk a kocsik, sikerült párunknak jobb oldalról kielőzni, robogtunk tovább. Majd a visszapillantóba lesve észrevettem, hogy ezerrel száguld mögöttem. Nem tetszett. Előttem fékeztek, én is, és megint csak a tükröt néztem, gyanúsan nem akart megállni – az utolsó pillanatban elkerült. Akkor már dühöngtem, ki ez, mi ez, szinte folyamatosan hátrafelé néztem. Már a 6-oson haladtunk kifelé, Budafoknál, ott kétszer kétsávos az út, a szembe sávba nem mehetsz, na, ennek ez sikerült. És akkor belemart a szívembe, Úristen, ez totál részeg! A mellettem lassabban haladó kocsit kielőztem és behúzódtam elé, fékeztem is vissza. Közben a sárga elkacsázott mellettem, többször érintve a szembesávot is, majd behúzódott középre, elém, a sávelválasztóra. Az előttünk lévő autó kb 3-4 kocsinyira ment, tisztán lehetett látni, ahogy a kocsisor fékez, az erős szürkületben visítottak a piros lámpák, majd, mint egy lassított felvételen, a sárga, egyenesen, lassítás nélkül beleszállt a kocsisorba. Már láttam, ahogy ment, már szerintem kiáltottam is, fékeztem, kicsaptam az elakadásjelzőt, közben a hatalmas csattanás után ketten közel 300°-t pörögtek, lestem hátra, nehogy belém jöjjenek, meg előre, nehogy én csússzak beléjük, átcsapódtak a szembe oldali zajvédő falra, a sárga repült előrébb, a vétlen kocsi hátrébb sodródott. Remegtem. Nem mertem megállni, itt még egy nyamvadt leállósáv sincs, pont nem hiányzott, hogy engem is elcsapjanak. Tapogatóztam a telefonom után az utat figyelve, de a táskám az erős fékezéstől lerepült az ülés elé, kiborult. Remegtem, lestem a visszapillantót, más is lassított, talán meg is állt. Ahogy elaraszolgattam onnan, láttam, hogy a vétlen kocsi sofőrje kiszáll, és elindul a sárga felé. Tudom, hogy az úttörő, ahol tud, segít, de nem tudtam megállni, nagyon megijedtem. Iszonyat csúnya dolgokat tudnék most mondani. Tudtam is, mondtam is. Szerintem Érdig végig üvöltöttem a kocsiban, csak az járt a fejemben, érjek már haza! És persze hálálkodtam ezerrel, megköszöntem a Jóistennek és minden szenteknek, hogy nem én kaptam azt a kocsit, mert csak egy hajszál választott el. Azt is, hogy a másik sofőr kiszállt, így remélhetőleg ő is megúszta, és azt is, hogy pont nem jött szembe senki (valószínűleg piros lámpa volt, azért is lassított a kocsisor).

Amúgyis úszni készültünk Melcsivel, így otthon felvettem, elrobogtunk az uszodába, és jól kiúsztam magamból a remegést, rettegést.

Advertisements

Hozzászólás

Kategória: egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s