november 11. margójára

Nálunk november 11-e egyre inkább Mártonról, de még inkább a libaevésről szól, de több helyen egy teljesen más megemlékezést tartanak ezen a napon: az I. világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény 1918. november 11-én, 11. óra 11. perckor lépett életbe, így ez a nap az elesettek emléknapjává vált. Nem szeretnék most írni az első (vagy második, vagy azóta már sokadik) háborúról, ahogyan arról sem, mi mit kaptunk ettől/ezektől az eseményektől, viszont eszembe jutott pár szösszenet:

Még tavaly ősszel, mikor Londonba utaztunk, Brüsszelen keresztül, érdekes dolgokat láttunk: nem tudom, mi vagy ki lehetett akkor a Ferihegyi Reptéren (bocsánat, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – nem szeretném kisebbíteni Liszt Ferenc érdemeit, de nem látom a repüléshez való kötődését, és amúgy is nehezemre esik megszoknom az átnevezéseket), szóval, aznap reggel, míg a becsekkolásra vártunk, a 2A terminál jobb szélén, nem messze a mosdótól, reggeliztünk, ébredeztünk, arra lettünk figyelmesek, hogy sötétkék egyenruhás férfiak (szerintem valami rendőrök vagy kommandósok, nem értek én ehhez), elkezdték kordonnal lezárni a csücsköt, terelgették el onnan az embereket. Ami igazán fura volt rajtuk, hogy hatalmas gépfegyver lógott a vállukon, nem is csak lógott, de két kézzel szorongatták (tulajdonképpen obszcén dolgok is eszembe juthattak volna a jelenségről, így utólag visszagondolva, nekem mégis inkább a gyomrom ugrott össze, holott nem tettem semmi olyat, ami ezt indokolta volna).

Ezek után megérkeztünk Brüsszelbe, volt sok időnk az át-szállásig, ténfergtünk a reptéren, és ott is lépten-nyomon állig felfegyverzett katonákba botlottunk. Néztek ránk, többnyire kifejezéstelen arccal, mosolyt talán egyiken sem láttam, és az egész megjelenésük nyomasztó, félelemkeltő volt. Valahogy benne volt a látványban, hogy ezek itt nem játékpisztolyok, csak nézz ránk csúnyán, és véged! És ez baromira nem tűnt viccesnek. Még ha csak őriztek is valami vagy valakit, vagy csak rutinból voltak kint, akkor is nagyon kellemetlen, rossz érzés volt ott lenni, kirázott a hideg, mondhatom, hogy félelmet éreztem. (Többször repültem már, nem emlékszem, hogy katonákat láttam volna élesben…)

És még nem ér véget a sztori: Londonban adomány-gyűjtő katonákat láttunk: adományokat gyűjtöttek arra, hogy a sereg fennmaradjon, jobban gazdálkodhasson,  az Irakban (akárhol) lévő társaiknak jusson erre, arra, amarra. Amikor megláttam őket, leblokkoltam, csak az járt a fejemben, hogy jól beolvassak nekik, mégis mi a fenét képzelnek, mit keresnek idegen országokban, miért hiszik, hogy büntetlenül embereket ölhetnek, családokat tehetnek tönkre, nyomort és pusztulást hozhatnak, és közben olyan demagóg dumákat hangoztatnak, hogy mindezt azért teszik, hogy az országukat, az embereket megvédjék… szerencsére, azért nem szóltam be nekik, nem vagyok az a kötözködős fajta.

Mindenesetre szeretném, ha legalább a mai nap eszünkbe jutna, hogy ÁLLJ! ELÉG VOLT!, hogy nem kell több háború, soha többé fegyvereket – és akkor nem lesznek elesettek sem. Inkább el se kezdjük, mint évtizedeken át csak emlékezzünk kínra, fájdalomra, halálra.

Köszönöm!

Reklámok

Hozzászólás

Kategória: érdekességek, tépelődések

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s