munkáról

18 éves voltam, mikor elkezdtem dolgozni. Érettségi után felvettek ugyan Szolnokra, de nem akartam koleszba menni, így első nekifutásra halasztottam egy évet, és elkezdtem munkát keresni. Még a nyarat megvártam, lévén az utolsó 2,5 hónapos nyári vakációm, de ősszel elindultam. Nem volt egyszerű már akkor sem, gimnáziumi érettségivel, egy német középfokúval valójában nem voltam jó sehova. Ahova mégis (pl. szobalány), oda meg valahogy nem akaródzott elmenni. Hamar elmegy ám az ember kedve, mikor mindenhol hiába kilincsel, ez tény, de nem volt kérdés, hogy van munka, csak menni kell tovább – és kitartásom meghozta gyümölcsét, hamarosan már el is helyezkedtem számlázóként, 4 hónap múlva kerültem át a könyvelésre. Kezdő fizetésem bruttó 30.000 Ft volt, amiből első alkalommal 26.500 Ft-ot vittem haza (decemberben kezdtem, az adókedvezmény ennyit dobott rajta), majd utána 21.500 Ft-ot. Tudom, hogy ezt nem a mai viszonyok szerint kell nézni, de akkor sem voltam túlfizetve, én mégis örültem, mint majom a farkának! 🙂 Aztán dolgoztam, következő évben újra felvételiztem, levelezőn végeztem a fősulit Győrben, stb, stb, de ez már történelem.

Már dolgoztam ott egy jó pár éve (német tulajdonú cég, de a kollégák régóta ott voltak, még magyar cégként kezdtek, régi, összeszokott csapat volt, családias hangulat), mikor egy fiatal, új német ügyvezetőnk lett. Valójában nem igazán volt vele semmiféle interakcióm, de egyszer beszélgettünk, és valahogy arra került a szó, hogy úgy kell dolgozni, mintha semmi fizetséget nem kapnál érte, mert az a lényeg, hogy élvezd, szeresd, amit csinálsz, a pénz nem számít. Fiatal, 18-20 évesként hamar felvettem a kollégáim nagy többségének mentalitását, bár alapvetően az első pillanattól kezdve élveztem a munkám, mindig örömmel mentem, valahogy rám ragadtak a morgolódások, alig vártam, hogy vége legyen a napnak, futás haza; ha valami váratlan dolog történt, ami kizökkentett a napi ritmusból, én is morogtam; „utáltam” a főnököket, utáltam a „nagyképű és beképzelt” kereskedő kollégákat (ma már sales-esnel nevezik őket), mert ők több pénzt kaptak, céges kocsijuk volt, stb. Mindig volt valami rossz. Mikor az ügyvezető azt mondta, ő nem a pénzért dolgozik, hanem a munkáért, ez a gondolat valahogy belém égett, valamit megmozdított, bár akkor még nemigen tudtam hova tenni, első igazi gondolatom nekem is az volt, mint mindenki másnak: ja, könnyű neked, bmeg, te német vagy, tele egy rakás pénzzel, mindened megvan, nem kell hónapról hónapra élned, passziánszozni a csekkekkel, minden évben külföldön nyaralsz, bármit megvehetsz, amit akarsz, mi a frászért is érdekelne a pénz?!

Aztán telt-múlt az idő, dolgoztam tovább, mindig szívesen, szeretettel, de mindig csak a pénzért. 10 év után más helyre kerültem, dupla fizetésért, költöztünk, megint költöztünk, megint új munkahely, és még újabb. Továbbra is szerettem a munkám, de olyan helyre kerültem, amit rühelltem, ami felzabált, kikészített. Nem és nem akartam otthagyni, mert kell a pénz, mégha hónapról hónapra élünk is, passziánszozok a csekkekkel, soha semmire nem elég, soha semmire nincs idő – majd, miután a Jóisten megelégelte, hogy kínzom magam, valóra váltotta az álmom: kirúgtak. 2 hónapig voltam otthon munka nélkül, elég sok minden változás volt már az életemben egy ideje, és előjött a belém égett gondolat: nem a pénzért dolgozni, hanem a munkáért, szeretetből, örömből. Ahogy azt valamikor kezdtem is, naivan, fiatalon. Egyszeriben megértettem, mit is jelent ez a gondolat! Addig, amíg a pénzt hajszolod, az menekül előled, kicsúszik a kezeid közül. A pénz egy jó dolog, szükség van rá, segíti az életed, és mindig ott van, amikor kell, amennyi kell. Mióta ezt megértettem, sokkal könnyebb az életem, a pénz mindig itt van velem. Akkor is, ha passziánszozok a csekkekkel vagy elviszi a bank a lakásom. Hálás vagyok, hogy van pénzem! És hálás vagyok, hogy van munkám. Munkám, amit szeretek, egy jó helyen; amit örömmel végzek, nap mint nap mosolyogva és vidáman megyek be, telve energiával, csak úgy falom a munkát, amit azért csinálok, mert szeretem csinálni, akarom csinálni, jól érzem magam közben, és soha nem a pénzért. Mindig tudd, hogy mit akarsz csinálni, és végezd azt a munkát, amit szeretsz, és minden rendben van az életedben, a pénz is megjön! De soha ne a pénzért! Még mindig nem vagyok német és nem vagyok ügyvezető, de ugyanolyan boldog és elégedett és gazdag vagyok, és ugyanolyan örömmel dolgozom, mintha az lennék! Mert nem az számít, hol élsz, mit dolgozol, az számít, hogyan élsz és hogyan dolgozol! Hogy hogyan gondolkodsz, vagy még inkább, hogyan érzel. És láss csodát, ma épp három munkahelyem is van (na jó, most éppen kettő, mert a forgatásnak vége :-))!

Köszönöm! Köszönöm! KÖSZÖNÖM!!

Advertisements

Hozzászólás

Kategória: bölcsességek, Mi jó történt ma veled?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s