magyarosan is

A forgatási láz nem csökkent, sőt! Bár a Draculába még nem hívtak, de tegnap voltam egy magyar sorozat forgatásán. Na jó, szappanopera. Mosolygó arc

Tudom, nálam is az utolsó utáni helyen áll a műfaj, de megnézni egy magyar forgatást, arra jó volt. Ráadásul, ezt nevezhetem életem első, hivatalos színészi munkájának is, mert még szövegem is volt, és nem csak egy egyszavas mondat! Mosolygó arc

A munkáról: minden apró részből sütött a minimalitás: itt nincsenek akkora pénzek, mint egy nemzetközi produkcióban, tény, a műfaj sem ugyanaz. A stáb egy rendezőből, egy asszisztensből, két operatőrből, egy hangtechnikusból és két másik asszisztensből állt. A tegnapi délelőttön volt három színész és én, mint amatőr, valamint összesen két statiszta (kismamaként, kis álpocival Mosolygó arc). Ruhát, cipőt, egyebeket mindenki maga hozott, smink, fodrász, semmi nem volt. Egy lepukkadt épületben voltunk, ami valamikor munkásszállóként működött, de már évek óta üresen áll. Koszos, dohos, büdös, fűtés, víz nélkül, így aztán wc nélkül is (amit végül találtunk egy másik épületben), viszont feltehetőleg baromi olcsó lehetett. Amúgy maguk a jelenetek nem indokolták volna ezt a kísértet-tanyát.

Viszont nem volt rossz. Kis csapat lévén, szépen megbeszéltünk egymással mindent. A rendező irányított, de simán átbeszéltük a dolgokat. Gyorsan, pörgősen haladtunk. Eleinte azt hittem, totál béna leszek, de pár összeolvasás után egész bemelegedtem, így az első jelenetet elég hamar rögzítettük. Itt még ketten voltunk egy lánnyal. A másodiknál már a lány “szülei” is csatlakoztak, és bizony, ők is rontottak sokat, főleg “apuka”, így totál megnyugodtam, amatőr létemre jól teljesítettem. (Legalábbis, a szöveget tekintve. Játékban szerintem eléggé karót nyelt voltam, nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni… de hát ez van. Valószínűleg nem ezért kapom majd az Oscart! Mosolygó arc)

Ja, a szöveg egyébként ultra gagyi volt! Pl: maga meg mit művel, hallja?! Ki a fene mond ilyet? Hallja?! Ezt és még néhány dolgot lazán kihagytam, ezt-azt kissé átalakítottam, hogy hitelesebb legyen. Azon filóztam, hogy mindig az tartott vissza a forgatókönyv-írástól, hogy nem tudok jó párbeszédeket beletenni, azok inkább esetlenek lesznek. De lehet, mégis meg kéne próbálni, ennél csak jobbat tudok! Mosolygó arc

Reklámok

2 hozzászólás

Kategória: Mi jó történt ma veled?, mozi, tv, színház

2 responses to “magyarosan is

  1. Ez de jó! Majd megmutatod, ha látható lesz? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s