első kocka

Tegnap megvolt az első forgatási napom. El kell mondjam, hogy elég embert próbáló nap volt, holott effektíve nem kemény fizikai munkát végeztem. Tény, hogy az, hogy évek óta naponta hosszú irodai munkát végzek, eléggé hozzásegített ahhoz, hogy az állóképességem a nulla közelébe zuhanjon. És ezen nem segít sem az, hogy itthon azért tornázgatok, sem az, hogy már újra vonatozom / gyalogolok / lépcsőzök (bár már egy hónap után is kevésbé lihegek, de a térdeim még mindig erősen haldokolnak). Szóval, gyenge vagyok, és szerintem a vasam is már megint eltűnt, mert lépten-nyomon össze akarok esni…

Na, de a forgatás! Mindezek ellenére hatalmas élmény volt! Hajnalban mentünk, már fél 6-kor volt a találkozó, majd bebuszoztak minket az öltözőig. Elég nagy utcai jelenet volt, 475 statisztával, hát voltunk egy páran, volt ám sorban állás (bár reggel legalább elosztották, nem egyszerre érkeztünk, este viszont egyszerre toporogtunk, hulla fáradtan.) Ruha után fodrász jött: mindenki egyen-frizurát visel, középen elválasztva, majd hátul fonott konty. Nekem frufrum van, ugye, így iszonyat mennyiségű hajlakkot és valami “haj-tapasztót” kaptam, hogy még véletlenül sem bújjanak elő a hajszálaim. Hátul ugyan nem extra rövid, mégis kaptam csinos póthaj-varkocsot, így egész helyes kontyom lett. Sminket nem kaptunk, bár én nagyon reméltem, legalább a pattanásaim eltüntetik egy kis alapozóval, de semmi nem volt, helyette kaptunk koszolást a kezünkre: valami barna festékkel szépen befestették-elmaszatolták a kezeink, hogy autentikusabbak legyünk. (Késztetésem volt folyamatosan kezet mosni, de elég tartós a festék, még most is “retkesek” a körmeim. )

A ruha, amit próbáltam, nagyon tetszett, de most a szemlén kitalálták, hogy nagy a kivágás, cseréljem át, agy kikaptak egy maradék-ruhát, abba kellett öltöznöm. Végül is, az sem volt rossz, vagyis azért az erős és eszméletlenül szoros fűzős rész nem volt kényelmes. Ez itt az eredeti ruhám, bár a kép kicsit homályos, de talán látszik.

Ezután a várakozóba kerültünk, hisz mindenkit meg kellett várni, hogy elkészüljön, közben reggeli szendvicset majszolgattunk, beszélgettünk, látványosan unatkoztunk. Végre fél 10 körül összeszedtek minket, a csapat egyik fele már mehetett is a felépített városka közepére, ami amolyan vásártérként működött. Innen végre beindultak a dolgok. A feladat nem volt nehéz: mint hátteresek, sétálgatni kellett a piacon, néha beszélgetni, vásárolgatni. Mindezt kb 4-5 percig, majd újra és újra elölről, a végtelenségig. De még így is fantasztikusan jó volt!

Ugyan nem volt kánikula, amiért nagyon hálás vagyok, de csak kisütött a nap, és bizony erősen szétégetett. Nem csak engem, többen pirultunk, de amikor délután nekem már a tizedik ember mondta, hogy nagyon csúnya a hátam, már kezdtem aggódni. És tényleg: nem csak megpirult, kőkeményem bordó színűvé vált az a kis sáv a nyakam alatt, ma már az apró hólyagocskák is megérkeztek. Azért mégiscsak örülök, hogy a ruhámat lecserélték, különben a mellkasom is megpörkölődött volna.

Dél körül szünet volt, ebédet kaptunk, míg a díszletet átrendezték kicsit. Azért nem kis dolog 475 embert mozgatni, ellátni, le a kalappal a statiszta-szervezők előtt, igazán jó munkát végeztek! Az ebéd jó volt, jól is esett, a főmenü sült csirkecomb volt rizzsel, a vegák (én is ilyet kértem) valami rakott krumpli-szerűt kaptak kolbász nélkül. Utána még süti is járt. De délre már kész voltam, hisz hajnali fél 4 óta talpon voltam, legszívesebben csak aludtam volna, és talán nem is lett volna gond, de a ruhám baromira nem volt kényelmes.

Aztán már majdnem 2 volt, mire mehettünk vissza, most már az egész bagázs jött, forgattunk tovább, továbbra is a piacon kerengtünk. Innen már este 8-ig nem volt megállás, illetve kétszer rövid időre, amíg megint picit átrendeztek. A lábaim fájtak, estére a derekam is, nem beszélve a fejemről – mivel szemüveget, ugye, nem szabadott viselni, a majdnem egész napos szemüveg nélküli vaksizás iszonyatosan kikezdte a szemeim is, de főleg a fejem. Sajnos, nem bírom a kontakt-lencsét, de lehet, hogy most újra nekiugrok, kipróbálom ezeket az egy naposakat, ha csak pár órát bírom, már az is több, mint a semmi.

Este, mikor újra az öltöztetőkhöz (vagy inkább már vetkőztetőkhöz? ) álltunk sorba, már nehezen tudtam szabályozni magam, egyszerűen le kellett rogynom egy kézikocsira, majd egyszerűen bementem előbb vetkőzni, Már a sorban kértem, engedjék ki hátul a fűzőm, és bár az egyik öltöztető reggel összevarrta kicsit a ruhámat (állítólag kilátszott az alsószoknyám, vagy mi), így is sokat segített, hogy enyhült a szorítás. Talán szegény kis melleim sínyledték meg a legjobban: őket annyira összepasszírozta a ruha, hogy már estére fájtak, pedig nem nagyok. Nem tudom, mit találjak ki, hogy a továbbiakban valahogy védjem őket…

Minden nyomorom ellenére az egész esemény nagyon jó volt, örülök, hogy része lehetek. A nagy többség már profi, voltak már többször is, nekem mindez új volt, sokat tanultam, nagyon élveztem. Az egész még csak most kezdődött, eltart még egy darabig, szóval lesz lehetőségem még játszani egy kicsit, a többit meg majd megszokom, és az ember úgyis csak arra emlékszik, ami szép volt.

Ja, és tegnapelőtt bejelentették az Emmy-jelöléseket, és Gabriella is kapott egy jelölést a kosztümökért, így aztán most Emmy-jelölt ruhákban mászkálunk!

Íme, egy városi polgár: