színház a moziban

Az bizonyára mindenkinek ismerős, hogy a tévében időnként leadnak egy-egy színházi közvetítést. Gondolom, ilyet még ma is találunk legalább a királytévén. De olyan mintha kevesebb lenne, hogy az ember moziba megy, hogy lásson egy színielőadást. Hiszen hogyan és minek is menne be a színház a moziba?

Mégiscsak van ám értelme ennek is: ma egy színházi közvetítést láttam a moziban, egy eredetileg 2009-es darabot, egyenesen a londoni National Theater-ből, a Frankensteint, Benedict Cumberbatch és Johnny Lee Miller főszereplésével. Egyszer voltam már színházban Londonban, jó pár évvel ezelőtt, de, ugye, innen kevésbé tudunk csak úgy beugrani oda egy darabra – szóval mégiscsak van értelme ezeknek a közvetítéseknek.

Gondolom, a Frankenstein mindenkinek ismerős. Ami itt most kicsit különlegesebbé tette, hogy a két főszereplő felváltva alakította Victor Frankensteint és a Teremtményt. Na, nem egy darabon belül, de van ilyen és olyan változat is.

Ami azt illeti, még jobban is jártunk egy rögzített előadással, hisz a kamerák több szögből is mutatták a képet, belógó emberfejek nélkül persze, illetve időnként totál közel is mentek a szereplőkhöz, így aztán sokkal többet láttunk, mint akár a színpad mellett, az első sorban ülve. Szinte élő közelségből láthattuk például, amint Johnny, mint Frankenstein, liternyi vizeket leizzadt magáról, de ugyanilyen alapossággal és hosszasan csodálhattuk Ben (a Lény) fenekét (ez utóbbit nem is bántam annyira Mosolygó arc).

Mielőtt maga a darab elindult volna, volt egy kis önreklám, illetve egy kis bepillantás a kulisszák mögé, ami először furán hatott, de végül is jó volt, még ezzel is kicsit több pluszt kaptunk, mint egy átlagos színházban. Aminek kifejezetten örültem, hogy volt felirat, nem is egyféle: angolul ment a képernyő alján, magyarul pedig fent – így aztán először csak röpködött a szemem ide-oda, de végül megszoktam, és mégiscsak segítség volt, bár meglepően jól lehetett érteni mindent. “Eredeti” angol, szép angol volt, tisztán, “színháziasan” beszéltek, teljesen jól lehetett érteni mindent, elég hamar ráállt a fülem.

Az előadás maga nagyon jó volt. Elég érzelmes egy darab (nekem az volt), alig 30 perc alatt eljutottam a sírás-faktorig, onnan csak csendben szipogtam, mert amúgy egy légyzümmögést sem lehetett hallani. Tetszett, na! Mosolygó arc A színészek jól játszottak, nem csak a két főszereplő, de a többiek is, szépen pörögtek az események. Ahogy néztem, a színpadnak közvetlen a szélén már ültek a nézők, de mi a kamerával még közelebb mentünk, ott voltunk a színpadon, néha még fentről lenéző képeket is kaptunk. A kép, a hang tiszta volt, szép munka. Ami kicsit fura volt, hogy mikor a végén felharsant a tapsvihar és füttyorkán, mi, a moziban megilletődötten hallgattunk. Igen, az ember tapsolni vágyik, felállni, megköszönni az élményt, de kinek vagy minek ezt egy moziban… viszont, nemigen akaródzott senkinek felállni és elindulni kifelé, mint ahogy egy mozifilm végén, csak néztük, ahogy szaladnak a betűk, jóval a meghajlások után…

Ha esetleg ezek után valaki kedvet kapott hozzá, jó hír, hogy még lesz két előadás az Urániában, még egyszer leadják mindkét szereposztással, előbb júl.23-án, majd 30-án is. Menjetek, nézzétek meg, érdemes!

National Theatre Live–Frankenstein
Advertisements

1 hozzászólás

Kategória: Mi jó történt ma veled?, mozi, tv, színház

One response to “színház a moziban

  1. 🙂 ilyenen mi is voltunk pár éve, nagyon tetszett, Carmen-t néztük. CSak azóta nem bírtam eljutni rendesen még moziba sem 😦 😦 Pedig nekem nagyon tetszik az ölet (hihi még írtam is íróla akkoriban) 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s