nagy találkozás

Eljött ez a nap is, hazalátogat NZ-ról. Hiába terveztem, hogy majd kijövök a reptérre érte, elvégre is 1,5 éve nem láttuk egymást, nekem pont a mai napon kellett Frankfurtba utaznom, tréningre. De az Élet megint megmutatta, hogy mire képes: Fankfurton keresztül jön, ott vár a reptéren 6 órát a pesti gépre, és én meg pont oda megyek, így összefutunk a reptéren. Már alig vártam az indulást, tűkön ültem, aztán kiírták, hogy a gépem 30 percet késik, akkor már indult a para, majd, végül 1 órás késéssel indultunk, amit nem is tudott behozni a pilóta. Végig görcsben volt a gyomrom, már alig bírtam visszafogni magam, hogy ne rohanjak, ne kiabáljak, míg leszálltunk, majd a reptéri busz elfuvarozott minket az épülethez. A frankfurti reptér baromi nagy, bár, tán az összes nemzetközi reptér nagyobb, mint Ferihegy, nem lehet ám csak olyan egyszerűen odaérni A-ból B-be, természetesen, a reptér ellenkező oldalán voltunk, mint ahonnan indul a pesti gép. Tudtam, hogy már percek kérdése, és kezdik a beszállítást, biztosra vettem, hogy elkerültük egymást. Mikor beléptem az épületbe, a lépcső tetején egy szürke ruhába öltözött fickó két karral, ezerrel integetett, vigyorgott, nem mertem elhinni, hogy nekem, először nem mertem visszainteni, de leesett, hogy az az én öcsém! A mozgólépcsőn tolakodók mellett futottam felfelé a lépcsőn, úgy örültem, hogy látom! Egyfajta megkönnyebbülés is volt, hogy minden rendben van (mint mindig, tényleg jó lenne már leszokni az idegelésről!) Nagyon igyekeztem, és végül sikerült is visszaszorítani a könnyeim. Annyi időnk volt csak, hogy elindultunk az épület másik végébe, menet közben pár szót beszéltünk, átadtam a kocsikulcsot, forgalmit, parkolócédulát és a pénzt, hogy haza tudjon menni. Mire odaértünk, már megkezdték a beszállítást, elköszöntünk, majd eltűnt a folyosón. Még toporogtam kicsit, majd elindultam a kijárat felé, hisz már így is késésben voltam a tréningemről, amiért idejöttem. Közben sokkal erőteljesebben nyeldekeltem, nehogy épp most, épp a reptér közepén kezdjek bőgni, majd kisírt szemmel állítsak be az irodába.

Ja, és az egész az én „hibám”. Tudtam, hogy lesz egy óránk beszélgetni, de minimum 30-40 percünk, mielőtt indulnom kell taxit fogni, de annyira nem mertem elhinni, hogy ilyen jópofa kalandban lesz részem, egy idegen város idegen repterén összefutni a 1,5 éve nem látott testvéremmel, hogy egyfolytában azt emlegettem, hogy lesz két percünk, egy puszira és ölelésre, míg végül a Jóisten lehetővé tette ezt: pont egy puszira és ölelésre való időt kaptunk tőle. Ha már ez a liba ezt kérte, ezt is kapta! Szóval, mindig nagyon vigyázz, mit kérsz és hogyan, mert azt meg is kapod!

Reklámok

Hozzászólás

Kategória: bölcsességek, család

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s