vasalós történet

Na, ilyen még nem történt velem!

Reggel nekiestem, hogy kivasalom a felsőmet, bedugtam a vasalót, amit állítva tettem a deszkára, és fogtam a ‘tekerőjét’, hogy beállítsam a közepes fokozatra, és ahogy elkezdtem tekerni, a vezetéknél, ahol a vasaló szélével találkozik, nagy sercegés-pattogás támadt, szikrázott, és lángra lobbant! Én ugrottam egyet, talpára löktem a vasalót, visítottam is egy amolyan lányosat, és hirtelen úgy döntöttem, nagyobb gáz lehet az áram, mint a tűz, így próbáltam kihúzni a konnektorból a vezetéket, miközben a vasaló vagy 8-10 cm magas lánggal égett! Elég gagyi konnektorokat raktak fel nekünk, nehéz belőle a nagy bumszlifejű vezetéket kihúzni, így beletelt egy jó percbe is, mire kint volt, szerencsére nem rázott az áram, közben pedig Meli is befutott a fürdőből, sikeresen elfújtuk a tüzet, de azért még öntöttem rá egy pohár vizet is. Remegtem ám rendesen, akkor fedeztem fel, hogy a vasaló egy darabkája szépen beleégett a tenyerembe, még a kormot sem tudtam teljesen lemosni.

Szegény vasalóm már legalább 15 éves, eléggé kiszolgált, de azért jelezhette volna más módon is, hogy elfáradt, valahogy most nem hiányzott ez a fajta izgalom a reggelemből! 🙂

      
Reklámok

4 hozzászólás

Kategória: egyéb

4 responses to “vasalós történet

  1. uuuh bakker, ez nem semmi!! vigyázz ám magadra!! Kezed jobban van?

  2. Visszajelzés: kívánságok–vol 2. | kívülről befelé – belülről kifelé

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s