Miért blogolunk?

Csak a saját nevemben tudok nyilatkozni, természetesen, és bár a kérdésre hosszú litániákat is lehetne írni, megpróbálom egyszerűen összefoglalni. Én azért blogolok, mert… azt hiszem, mert meg szeretnék mutatni egy picike részt magamból, várván, hogy mások jönnek és beszélgetnek velem. Tévedés ne essék, vannak “élő” barátaim is, a mindennapjaimban emberek vesznek körül, kivel jóban vagyunk, kivel kevésbé, van kivel kommunikálnom, emellett fórumokat is látogatok, ahol kötetlenebb és személyesebb társalgás folyik, de ez a napló-szerű felépítés kicsit másabb. Valamilyen szinten megjelenik az exhibicionizmus is, hiszen én adom a “fő” témát, én vagyok a “főnök”, én irányítom, merre haladjunk. De mégsem sima napló – anno, tizenévesen írtam naplót, több füzetet teleírtam az évek alatt, egy-kettő még most is megvan, de az teljesen privát volt és titkos, senki nem olvashatta, nem olvashatja most sem, azt magamnak írtam. Ez viszont nem mondható el egyetlen blogról sem: amit felteszel a netre, az nyílt, hozzáférhető, bárki olvashatja, használhatja, másokban gondolatokat, érzelmeket, kérdéseket fogalmaz meg. Ha nem így van, ha érdektelen, akkor az a másik többet nem jön felém, nem olvas, nem foglalkozik a mondandómmal.

Az írás nehéz. Nem azért, mert a suliban a fogalmazásom mindig csak négyes volt, nem vagyok egy író-típus, inkább a matek, bár olvasni mindig is szerettem. Hanem azért nehéz, mert te vagy benne, rólad szól, akkor is, ha nem te vagy a főszereplő. Minden egyes kis iromány, akár prózai, akár verses forma, téged tükröz, a te gondolataidat, a te érzéseidet, a bensődet adja vissza, mutatja meg. Nem könnyű dolog lecsupaszítva megmutatni magunkat, és csak várni, vajon más mit szól hozzá, miként reagál ránk. Természetes, hogy ebben a nyitott állapotban még sokkal sebezhetőbbek vagyunk, még nehezebben fogadjuk a néha negatívabb bírálatot is, mint amúgy, páncél mögött, hiszen magunkat tettük az asztalra, bizony, fáj, ha az valakinek nem tetszik, és ilyenkor élesebben is válaszolunk, védeni próbálván magunkat a bántó vagy csak bántónak érzett kritikától. Pedig idegenek vagyunk, arctalanok, igazából nem számít, mit mond egy olyan ember, akit nem is ismerünk, aki láthatatlan, aki még csak véletlenül sem lehet ráhatással az életünkre, a másik véleménye az övé, az ő életéről szól, őt magát mutatja be, nem minket, erre nap, mint nap emlékeztetnünk kell magunkat. Továbbá, nem szabad elfelejteni azt sem, hogy, bizony, arctalanul nincsenek hangsúlyok, nincs testbeszéd, nincs arcjáték, csak az írott szó van, amit úgy hallunk meg, ahogyan azt magunkban elolvassuk, és ez sokszor vezet tévútra, nagy hátránya ez az internetnek a személyes kapcsolatokkal szemben!

Igen, a blog nyitott könyv, olyasvalami, ami mintha a miénk lenne, de nem: amit kiteszünk a világ elé, az már másé is. Olvasgatok is blogokat, olyan helyekre csapódom oda, térek vissza minden nap, amik érdekelnek, akik szimpatikusak. Sok jó dolgot, jó gondolatot találtam már, és ennek nagyon örülök. Mégis belefutok abba, hogy hozzászólok, elmondom a saját gondolataim az adott témáról, majd kiderül, ezzel akaratomon kívül beletaposok másik lelkébe, és jönnek a csatározások, szúrkálódások, az értetlenség. Pedig a blog nem a miénk, a blog mindenkié! Ha nem tudod elfogadni mások eltérő véleményét, más irányú gondolatait, akkor miért írsz az interneten? Ha magadnak akarsz írni, kapj elő egy füzetet, írj abba, és rejtsd el a párnád alá!

Te miért blogolsz?

Advertisements

3 hozzászólás

Kategória: bölcsességek, tépelődések

3 responses to “Miért blogolunk?

  1. Tyúk

    Épp most csacsogtam erről valakivel.
    Megkérdezte, hogy miért nem lehet beszélgetni valakivel ahelyett, hogy egy blogban kiadom magam.
    Van, amit le kell írni, van, amit nem tud az ember megosztani, mert nem megbeszélős, hanem kiírós.
    Erre jó ez.
    Én szeretek blogolni.

    • Igen, van, amit az ember nem mond ki, vagy nem úgy mond el személyesen. És van, amikor nem túl jó az, hogy egy valamit számtalanszor előadjunk (mint pl egy élménybeszámoló), egyszerűbb leírni.

  2. Phoebe

    Nagyon szuper iras. Irtam enblogot evekig, most is, de mar inkabb magamnak, jelszoval. Veszelyes mufaj, konnyen vissza lehet vele elni.
    Erdekes, hogy a masik ket blog tematikus blog, de biztos vagyok benne, hogy meg a temak is biztos tukroznek valamit a szemelyisegembol. A tematikus blognal jobban ott van, hogy a tema erdekli az embereket, bar beszelgettem Szavaval arrol, hogy mi lesz, ha Phoebe mar nem Amerikabol ir, szerinte a stilus tobbet szamit, mint a tartalom, akkor is folytassam a blogot. Azt megfigyeltem, hogy majdnem mindenkinek van valami erzekeny pontja a kommentelok kozul.azt is be tudom loni, ki mire fog reagalni, vagy amikor leirok valamit, erzem, hogy na, ez biztos nem fog ennek es ennek tetszeni, de nincs mit tenni, mert a posztot en irom, es nem tudok mindenkinek megfelelni.
    ami mas blogokat illet, en nem kommentelek, ha nem ertek egyet.Utalom a vitakat es a szocsatakat a sajat blogomon is, foleg ha szemelyeskedesbe torkollik, inkabb hagyom mas blogon is a tolem tavolallo, vagy akar bicskanyitogato temat.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s