volán mögött

Euthymia kérésére én is színt vallok, leggázabb vezetési élményemről. Az elmúlt 17 év alatt volt már egy-két meredek helyzet, de az a nyilvánvaló bénaság, amiről írok, nem is olyan régen történt. Kis csapatunkkal Firenzébe mentünk tavaszolni, ami nagy kihívás volt nekem, mert bár régóta és napi rendszerességgel vezetek, de ez mégiscsak egy hosszú út, külföldön (nekem az első), pláne, Olaszországban, így aztán szép teljesítményként könyveltem el. Mi kocsinkban Tyúk ült még Melcsin és rajtam kívül, és ugyan van jogsija, de nem szívesen vezet, igaz, nem is beszéltünk róla, hogy esetleg átvehetné a kormányt. 🙂 Odafelé együtt haladtunk a másik autóval, visszafelé külön jöttünk, mi Pisa felé indultunk, mondván, ha már itt vagyunk, nem jövünk úgy haza, hogy ott meg sem álltunk. Reggel 9 körül indultunk, és nagyon ráérősen jöttünk, nem siettünk sehova. Pisa után nem mentünk fel a pályára, inkább kisebb utakon keringtünk, fel a hegyekbe, ugyan időnként már untuk a kanyargós szerpentint, de kárpótolt a meseszép táj (lásd a képen, amit Tyúk készített). Igen ám, de ennek köszönhetően elég lassan haladtunk, olyannyira, hogy már sötét volt, úgy este 8-9 körül, mikor még csak Velence közelében jártunk! Na, azért akkor már kellőképpen fáradtam / -tunk, de már muszáj volt jönni hazafelé. Már az autópályán száguldottunk, hogy behozzuk a lemaradásunkat. Ausztriába érve, éjjel nem csak vaksötét, de sűrű, tejfehér köd fogadott minket, max 40 km/h sebességre korlátozva minket. Fáradtak voltunk, kimerültek, szegény Tyúk nem mert elaludni mellettem, próbált szórakoztatni, nehogy gond legyen. 🙂 Csak araszoltunk a pályán, mikor egyszer úgy értelmeztem, hogy eltévesztettünk egy kijáratot, már le kellett volna jönnünk, így aztán a következő szembejövő kijáratnál lejöttünk a pályáról. Kavarogtuk lefelé, tök sötét, tök köd, szerencsére semmi autó, majd láttuk, hogy mégsem kellett volna lejönni, jó helyen voltunk még a pályán, így vissza akartunk menni. Kereszteződés, lámpák, többsávos utak, értelmezhetetlen táblák, beálltunkb a sávba, ami visszafelé megy – legalábbis ezt hittem. Jobbról jött egy autó, kalapos bácsika ült benne, hatalmas szemeket meresztve, rosszallóan bámult minket. És akkor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen nem véltlenül van az orrunk előtt a sávban legalább 8 darab “behajtani tilos” – tábla, mert azt jelzi, itt behajtani tilos, te nagyon okos, ez a sáv nem az a sáv: nagyon sikeresen az ellentétes sávba fordultam be, forgalommal szemben. Ami szerencsénk volt, hogy az egyszem bácsin kívül közel-s-távol egy darab autó nem volt, így semmiféle káoszt nem okoztunk, amint a lámpa engedte, korrigáltam is a hibát, már jó sávban, jó irányban mentünk vissza fel a pályára. Onnantól aztán szinte már óránként álltunk meg kávézni, lábat nyújtóztatni, kifejezetten jól is esett, hogy a csipős, hideg levegő fejbevágott. (Végkifejlet: reggel 7 körül raktuk ki Tyúkot Pesten, még után mentünk haza Battára. a közel 24 órás vezetésem után jó darabig nem vágytam volán mögé ülni. De már újra mennék! :-))

Reklámok

1 hozzászólás

Kategória: érdekességek, barátok, kirándulások

One response to “volán mögött

  1. uuh, ez valóban kicsit érdekes felkanyarodásra sikeredett! Még jó, hogy tényleg nem jöttek többen!!
    Köszönöm, hogy játszottál és reméljük, hogy hamarost megint ülsz hosszú kirándulásos órákat volán mögött 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s