Bécs – Wien – Vienna

Tegnap Bécsben jártunk. Voltam már a városban, még gyerekkoromban, az is egy különösen emlékezetes utazás volt! 🙂

Most az adventi vásár miatt mentünk, amit már egy ideje szeretnék megnézni – tegnap sikerült. Több helyről is hallottam, hogy a bécsi adventi vásár nagyon híres, igazán hangulatos és gyönyörű, mindenképpen látni kell. Nos, magam nem voltam annyira elájulva tőle. Tény, hogy “nálunk” (ti. Budapesten), a Vörösmarty-téren is van ilyen, ami szinte egy az egyben ugyanez. Bécsben ugyan nagyon minimális volt a bóvli kínai cuccok jelenléte, de attól még, hogy rengeteg kézzel készített apróság volt, igazán nem tudtam volna választani karácsonyi ajándékokat nem csak az ismerőseimnek, de még magamnak sem. Így aztán csak mászkáltunk, nézelődtünk. És ittam puncsot, igaz, csak alkoholmenteset, azt Meli is megkóstolta. 🙂

Vonattal mentünk reggel a Keletiből, 7-kor, 10-re kint is voltunk. A Westbahnhof-tól metróztunk a Rathaus-hoz, mivel a legnagyobb vásár (Christkindlmarkt) a városháza előtt található. Mivel még délelőtt volt, nem voltak sokan, körbejártuk az egészet, és mivel hideg volt és erős szél, végül felültünk egy villamosra, azzal mentünk néhány megállót, hogy onnan nézzük a várost. Valószínűleg hangulatosabb lett volna, ha hó is van, bár nehezebb lett volna közlekedni, sétálgatni nagy hóban – így viszont maga a vásár sokkal inkább emlékeztetett egy zsibvásárra. Villamos után sétálgattunk is, körbejártuk a Stephansdom-ot, lementünk a Duna-partra, majd ebédeltünk is, és visszamentünk a városházához.

Na, ekkor már rengetegen voltak, vasárnap délután lévén, így már annyira sem volt élvezetes, mint délelőtt, sőt, ahogy mentünk a tömegben, többször volt olyan érzésem, mindjár visítok, ha nem kapok levegőt! Szinte menekültünk ki innen, teljesen levette az energiáimat a mozgó, lélegző, büdös, erőszakos ember-massza.

A vonatunk hazafelé 4 óra előtt indult, de ez így pont megfelelt, már sötétedett az utcákon, kellően kifáradtunk/átfagytunk, jól esett felülni a vonatra és jönni hazafelé. Igen, ezt akartam, eljutni a bécsi adventi vásárra, ami sikerült is, így elégedett vagyok, végül is egy szép kirándulós vasárnapunk volt! 🙂

 

Yesterday we went to Vienna for visiting the advent market. We traveled by train from Budapest, it took 3 hours. From the Westbahnhof  we went by metro to the Rathaus where the fair was. It is full of hand-made fiddle-faddles, but I cannot imagine them being a christmas present for my family or even for myself. It was cold and windy, I think with more snow the fair could have been more intimate and nicer, so this was only like a flea market…

When we were cold, went around by a tram for “sightseeing”, then walked around the Stephansdom, down to the Danube, after lunch back to the advent fair. In the afternoon there were really big crowed there, I had sometimes the feeling for screaming out loud to give me breath! I hated it.

Our train back home arrived before 4, but this was enough for us to crawl in Vienna a little, it started going dark, so we enjoyed coming home.

Advertisements

1 hozzászólás

Kategória: English, kirándulások

One response to “Bécs – Wien – Vienna

  1. na, én pont így voltam első alkalommal Prágával…de később beleszerelmesedtem nagyon, csak megfelelő körülmény kell a jó “érkezéshez” a városba.
    a téli vonatozásban azt szeretem, mikor karácsony és újév között Bp-Győr között azt számoltuk anyuval, mennyi helyen égnek a karácsonyfán a villogó fények 🙂 (most még ezt nem számolhattátok,de vonatozni jó dolog) 🙂

    olyan jó, hogy írsz angolul is, azt is elolvasom mindig :)(én még nem merek írni)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s