Közlekedj okosan!

Nem szeretek kocsival közlekedni a városban (ti. Budapesten). Nagy a tömeg, sok a keskeny, egyirányú utca, én pedig nem ismerem annyira a várost, folyton kóválygok, parkolóhelyet is alig találni, azt is horribilis áron. Ma, hogy mentem vissza kontrollra, szokás szerint a Gyáli úton álltam le, a kórház mentőbejáratánál, ott általában van hely, az is ingyen (ma kivételesen beszorítottak: direkt úgy álltam az előttem lévő mögé, hogy legyen elég hely, de ő elment, valaki meg beállt 10 cm-re tőlem, a mögöttem parkoló még ennyi helyet sem hagyott; még szerencse, hogy Melcsi velem volt, segített navigálni, de így is leizzadtam, mire kiálltam, közben buzgón emlegettem néhány kedves honfitársam felmenőit – de ez most nem lényeges). Kórház után el kellett ugranom a MOM Park környékére, egy papírt felvenni, gondoltam, egyszerűbb lenne itt hagyni a kocsit, mint bebumszlizni a városba, nem találni parkolót, inkább itt hagyom a kocsit, felülök a metróra, elmegyek a Deákig, majd a másikkal a Déliig, onnan busszal vagy villamossal tovább. Aztán kiszámoltam: három járműre három jegy 3×320,- Ft, mindez duplán, mert oda-vissza, az 1.920,-, és megint duplán, mert Melcsi is velem van, vagyis 3.840,-. Csak azért, hogy a városon belül eljussunk A-ból B-be, majd vissza. Tömegközlekedéssel, hogy ne szennyezzem a környezetet, ne nehezítsem a város életét, ne stresszeljek a kocsiban a dugókban. Egy papírlapért. Míg ugyanez kocsival: 80 Ft volt a parkolás arra a 15 percre, az oda-vissza 15 km úton kb 0,9 l benzin, vagyis kb 300 Ft, kettőnknek, összesen 380 Ft, tizedannyi, mint busszal, metróval. Hát, úgy komolyan kapja be a békávé, meg azok is, akik csak habzó pofával ugatnak a város szennyeződése, túlterheltsége ellen, de ellehetetlenítik a tömegközlekedés használatát!!!

A szülinapi buli előtt ételfestéket kerestem, de se Battán, se Érden nem volt, majd a neten találtam, hogy van egy pici üzlet a Vásárcsarnokban, ott van mindenféle ételfesték, így egy szombati napon beautóztunk Melivel. Nem tudtam megállni a Vásárcsarnok környékén, mert közel s távol egy egérnyi hely sem volt. Mivel nem ismerem a kis utcácskákat, rejtekutakat, így aztán csak mentem a tömeggel, egészen a Deákig jutottam, mert azt tudom, hogy ott van egy mélygarázs. Kínomban ott álltam meg, majd visszametróztunk a Kálvin-térig. Az is egy ezresembe került, nem beszélve a 600,- Ft parkolási díjról (minden megkezdett órát kell fizetni, hiába csak 1 óra 8 percet állt lenn a kocsi). Mindezt három nyamvadt ételfesték miatt, amik összesen nem kerültek 1.600,- Ft-ba! Akkor is cifráztam rendesen! 😦

Reklámok

Hozzászólás

Kategória: tépelődések

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s