Újlőrincfalva

 Újlőrincfalva egy pici falucska Heves-megyében, nem messze a Tiszától. A 256 lakosával a környék legkisebb települése. A falu nem túl öreg: az 1878-as nagy tiszai árvíz idején az emberek menekülni kényszerültek a kis Tisza-parti faluból, Óhalásziból, és kicsit odébb kezdtek új életet. A sokat segítő Lőrinc püspök tiszteletére nevezték el új otthonukat Újlőrincfalvának. Mivel mindenüket hátrahagyták az emberek, így itt nincs túl sok látnivaló, nincsenek történelmi emlékhelyek. Amiért szívemnek mégis kedves a hely az az, hogy a családom innen származik. Itt éltek a dédnagyszüleim, majd nagyszüleim is, valamint itt nőtt fel apukám a testvéreivel, nyaranta mi is sok időt töltöttünk itt, itt tanultam meg biciklizni, itt fogtam először tyúkot, itt ugráltunk a szénakazalban, itt hajtottuk a teheneket, igazi, langyos, habos tehéntejet is itt  ittam. A kis utcácska ma már üresen áll, csak a szomszéd néni él még ott, egymagában. A másik szomszéd házát nem csak a gaz nőtte be, de már a fal is kidől. Sajnos, a nagyszüleim egykori otthonát is már csak az idő eszi. Ez egy békebeli kép, már nem ma készült, 🙂 a másik pedig egészen friss.

                                                                                                                                                                                                                                                 

 Tulajdonképpen, itt kellett először önállónak lennünk: segítettünk a mamának vizet hordani a sarki kútról, elsétáltunk a közértbe vagy a postára. A posta ma már nem működik, a közért (és a szomszédságában álló kocsma) is bezárt régen. A kis játszótér helyére pedig szociális sorházakat építettek. De a Tanácsháza (Önkormányzat) és a templom még megvan.       

 

 Persze, édesapám vagy a testvérei sokkal többet mesélhetnének a faluról, lévén több időt töltöttek itt. Akadna köztük mulatságos, kedves mese is, de szomorú, fájdalmas események is estek meg. Ezen a területen, ahol ma egy kis parkocska van, egy Életfának nevezett oszloppal, valamikor egy takaros épület állt, melynek egyik részében élt a család, több generáció együtt, másik felét pedig akár a falu kulturális találkapontjának is nevezhetjük, az egy kocsma volt. Nem volt ez kiemelkedően gazdag család, nem voltak nemesemberek, vagy földbirtokosok, teljesen átlagos népek voltak, tisztességgel, becsülettel dolgoztak, éltek. Persze, mint ahogyan sokakat, a  mi családunkat is elérte az őrület, és az ötvenes években, mint a falu tehetős családját, kirakták őket az utcára, a kocsmát-lakóházat elvették, a családot meghurcolták, elkergették. Persze, ezekről az időkről egy szó sem áll az emlékművön. Ekkor történt, hogy nagyapám a családjával nagyanyám apai házába költözött, ott is éltek halálukig. Sajnos, a kis falucska egyre néptelenebb, és bár kialakítottak egy helyes horgásztavat, időnként új házakat építenek, idővel már megkopott, eltűnik, marad csak a temető és az emlékek.

 

Advertisements

Hozzászólás

Kategória: család, kirándulások

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s