Lilla visszajött

Tisztán emlékszem, hogy tavaly, 2009. július 15-én 23.41-kor érkezett az sms Teától (még mindig megvan), hogy Lilla elment. Ugyanilyen hőség volt, mint mindig júliusban, én akkor már aludtam. Az az időszak nagyon feszült volt,  az elszakadás benne volt a levegőben a betegsége miatt, illetve ott volt az a bizonyos hétvége is már mögöttünk. Hajnalban 1.43-kor ébredtem, riadva, fulladva. Teljesen ki volt száradva a torkom, alig jött a levegő, erősen köhögve pattantam ki az ágyból, még félig alva, levegőért kapkodva tántorogtam ki a konyhába, vízért.  Hatalmas kortyokat ittam, majd a szívem (meg a köhögés) csillapodott, és visszabújtam az ágyamba. Meli mellettem aludt, és abban a pillanatban felült, rám nézett, de mintha ott sem lett volna, üveges tekintettel, mondott valami zagyvaságot, amit nem értettem. Megsimítottam az arcát, duruzsoltam neki, hogy még éjjel van, feküdjön csak vissza aludni. Lefeküdt, de néhány perc múlva újra beszélt, akkor már magánál volt. Végül 2 perc alatt már újra aludt. Én még forgolódtam, és akkor hallottam meg a sms-t, a telefonom időről időre újra jelez, míg meg nem nézem. A telefon kint volt a konyhában az asztalon, de az éjszaka csendjében tisztán lehetett hallani a halk pittyenést. Mindig meghallom, néha baromira idegesít. Most nem érdekelt. Fáradt voltam, zavart, és csak aludni akartam. Ahogy forgolódtam, a telefon újra belepittyegett az éjszakába, majd újra és újra. Mintha valami szellő érintette volna meg az arcomat, felültem, végül nagy sóhajjal kimentem a konyhába, hogy megnézzem, mi van. És akkor olvastam Tea sms-ét. Utána még sokáig fent voltam, csak ültem az ágyon, merengtem, ölemben a laptop, olvasgattam a dzs-n, a régin. Majd a “másik” fórumunkon is, ahol már meséltem ezt az “élményemet”, és mindenki más is elmesélte a saját, kissé értelmetlennek tűnő, furcsa éjjeli-hajnali eseményét, és megállapítottuk, hogy Lilla eljött hozzánk, mindőnkhöz, (csak hozzánk, akikkel igazságtalanul bántak, így is mondhatjuk, és egyikőnk sem mesélt erről a dzs-n), hogy elbúcsúzzon. Elmondhatatlan érzés volt, de megnyugtatott, olyan szépen lezárt mindent.

Tegnap este sokáig fent voltam, tán éjfél is lehetett, mire ebben a hatalmas, fullasztó hőségben aludni mentem. És minden előzetes nélkül 1.43-kor fulladozva, köhögve ébredtem, kipattantam az ágyból és még félig kómában elbotorkáltam a konyhába, vízért. Meli most nincs itthon, visszabújtam, aludni akartam. És a huzat, ami már napok óta nem létezik, mivel semmiféle légmozgás nincs, csak a 35-38 fok, meglebbentette a függönyt, és a szellő végigsimította az arcom. Abban a pillanatban tudtam, csakis Lilla lehet, annyira tisztán bevillant az egy évvel ezelőtti éjszaka! Biztos vagyok benne! Drága, drága Lilla, Isten veled!

Advertisements

3 hozzászólás

Kategória: egyéb

3 responses to “Lilla visszajött

  1. L.Gabi

    Ma hajnalban én is felébredtem. Alapjában azt hittem a fiam miatt, aki bulizni volt. De mivel csak reggelre ígérte magát, mondván lehet ott alvós a buli, ezért nem izgultam érte. És az is tény, hogy az ébredésem után 5-10 perccel pont haza is jött. Ám de mégis annyira furcsa ébredés volt. Mintha lett volna itt valaki, és mégsem.
    Fiam még alszik, de megkérdezem majd mikor jött haza.

    Lilla! Nem is gondoltam, hogy ennyire hiányzunk neked mi is!

    • L.Gabi

      Na, fél egykor jött haza a csemete, akkor én előtte ébredtem valamivel. És nem tudom elmagyarázni most sem, hogy mennyire furcsa volt, mennyire fura érzésem volt!

  2. Igen, értelek! Emlékszem, tavaly is ugyanezt beszéltük… megmagyarázhatatlan, de biztos dolgok…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s